Rovatok

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A schönbrunni Tiergarten - a birodalom állatkertje

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

TENGERPARTOT IDÉZŐ MAGYAR HOMOKFÖVENY

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

INDUL A NEGYEDIK BŐKÖZ FESZTIVÁL (AUGUSZTUS 23-25)

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

AMIT MÉG NEM TUDTÁL A NIAGARA-VÍZESÉSRŐL

A "Niagara" szó az "Onguiaahra" irokéz indián szóból ered, jelentése kissé vitatott; egyesek szerint “a szoros” vagy “a tengerszoros”, mások szerint “a mennydörgő víz”. Aki járt már ott, tudja, hogy mindkét elnevezés illik rá. A fényképészet feltalálása előtt a turisták rajzokkal örökítették meg a látványt. A vízáramlás 1848. március 30-án leállt a folyó felső részén keletkezett jégtorlasz következtében. A Niagara-vízesésé Amerika legidősebb állami parkja. Az elmúlt tíz évben két vakmerő ember vesztette éltét, amikor megpróbálták meghódítani a Niagarát.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A TITOKZATOS ELLÉS MONOSTOR

Évszázadokon át szájhagyomány útján is terjedt az ellési domb története, főként a Tisza bal partján a Csongrádhoz tartozó Mámai réti tanyák világában. Egy-egy pince ásásánál talált régi eszközök, vagy éppen egy Árpád-kori lelet kiemelése földművelés közben, nagyban előlendítette a Mámai rét lakóinak fantáziáját, és mende-mondák sora keletkezett. A nyolcvanas években még én is találkoztam olyan bácsival a tanyavilágban, aki kincsekről beszélt. Állította azt is, hogy csodák történtek a Mámai réti Holt-Tisza kétágra szakadt részénél, és ő nemcsak Attila kardjának földből fellobbanó tüzes lángját látta gyerekként, de biztosan tudta, hogy Attila is ide van eltemetve

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A HIDEG ÉSZAK CSILLAGAI - VÄRTTINÄ ÉS MARI BOINE A MÜPÁBAN

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A KIS HERCEG ÉLETRE KEL - BARCSIK VALI KONCERTJE

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

TÖRTÉNELMI HANGULAT VISEGRÁDON - VÁR HOTEL KASTÉLYSZÁLLÓ (X)

Ha Visegrádra látogatunk, akkor mindenképpen érdemes néhány napot a Vár Hotel Kastélyszállóban eltöltenünk. A szálláshely fekvése kiváló, hiszen a hajóállomás és az autóbuszmegálló alig egy percre helyezkedik el, ugyanakkor az olyan turisztikai látványosságokhoz, mint a Királyi Palota és a Salamon torony, is néhány perces sétával eljuthatunk, de a Fellegvár sincsen messzebb egy negyven perces kényelmes sétánál hegynek felfelé. A turistaútvonalakra is könnyen rábukkanhatunk a hotelnél, így kiváló kikapcsolódás lehet egy túra a Kis-Villámra, a Nagy-Villámra, vagy a Mogyoró-hegyre.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

VIGYÁZAT, NAGYOT KELL LÉPNI!

Velence, „vízi város”, közel száz, kisebb-nagyobb szigetből áll, amelyeket számos kanális választ el egymástól. Az utcákon nem találkozunk közlekedési eszközökkel, nincsenek autó- vagy bicikliutak, csak sétáló emberek. A belváros annyira kicsi, hogy fél órán belül bárhová gyalogosan is eljuthatunk. Ha Velencében akarsz eltölteni néhány napot, mindenképpen igénybe kell venned a vízi közlekedés valamelyik eszközét, hiszen a kis szigetek között gyakran csak azok jelentik az átjárás lehetőségét.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

EGREGY - SZENT ANNA TEMPLOM

Majd’ minden évben ellátogatunk Hévízre néhány napra. Most is ezt tettük. Talán a tó miatt, vagy a fekvése lehet az oka, hogy páratlan zöldben burjánzik minden növény tavasztól késő őszig.

A kedvenc helyem Egregy, azon belül is a Szent Anna Árpádkori kis templom. A gyönyörű időben sétáltunk egyet a hegy tetején húzódó erdőben. Bónuszként hozzánk csapódott egy édes kis szálkás szőrű tacskó. Miután megsétáltatott minket, hazabaktatott uzsonnázni.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG

Kolumbusz és csapata a Cigüayos népcsoport ellenállásába ütközött 1493. január 13-án. Először sikerült csereberélnie velük is, de rövid idő múlva ötven, nyilakkal felszerelt vademberrel találták szemben magukat. Egy rövid csetepaté következtében a spanyolok két bennszülöttet súlyosan megsebesítettek. A vademberek azonnal elszaladtak nyilaikat hátrahagyva. A hét spanyol felfedező üldözni akarta őket, azonban a parancsnok utasítására visszatértek a hajóra. Kolumbusz négy fiatal indiánt vitt magával Spanyolországba, akik segítőkésznek bizonyultak.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

"FEL IS ÚT, MEG LE IS ÚT" - A BŐKÖZ FESZTIVÁLON JÁRTUNK

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

HAMAROSAN ÚJRA BŐKÖZ FESZTIVÁL!

Baranya megye - csodálatos és változatos természeti adottságai ellenére -  valahogy a közelmúltig kimaradt a fesztiválozók látószögéből; az utóbbi években azonban a Fishing on Orfű és az Ördögkatlan egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Tavaly indult el nagy sikerrel a Bököz Fesztivál, amelynek célja az, hogy az Ormánság kultúráját megismertesse az ide látogatókkal.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

INVITÁLÁS A NEMZETI MÚZEUMBA

A közelmúltban budapesti utazásra invitált egy kedves, ifjúkorombeli történelem tanári végzettségű barátom. Elfogadtam. Évekig éltem a Terézváros mélyén, mindig is szerettem a fővárost. A pesti, budai, óbudai történelmet. A magyar történelmet. A magyar irodalmat, képzőművészetet és építészetet.
Az ország központi agglomerációjának határán megváltozik a levegő. Közeledve az acélszürke és fehér habruhába öltözött, egykor kék Dunához, utolér valami megfoghatatlan hangulat, körbeölelnek a századok. Voltunk itt és ott. Gyönyörködtünk a patinás épületekben, a hangulatos terekben, a nyüzsgő, lüktető, pulzáló forgatagban.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

JÓTÉKONYSÁGI NAP KONCERTEKKEL A 16. KERÜLETBEN

A Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ szeretettel vár mindenkit a Cinkotai Tájházban (1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 16.) megrendezésre kerülő Jótékonysági Napra 2017. június 17. 14:00–20:00). A szervezők a rendezvény bevételét az ÉNO, Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátásának támogatására fordítják (részletek lentebb). Az érdekes műsorok mellett kézműves és kirakodóvásár, valamint gyermekprogramok is várják a résztvevőket. (A belépőjegy felnőtteknek 1000 Ft, gyerekeknek ingyenes.)

A Jótékonysági Koncerten Géczi Erika, Barcsik Vali és Schäffer Edina DiJo is fellépnek (16:40-18:10)

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

NEXUS+ A CSILIBEN

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

EGERSZALÓK A MAGYAR YELLOWSTONE NEMZETI PARK?

Egerszalók világszínvonalú gyógyfürdője és Európában egyedülálló sódombja

Aki nem látott még sódombot, annak nem kell az Egyesült Államok-beli Yellowstone Nemzeti Parkba, de még a törökországi Pamukkaléba sem kell elutaznia, hiszen hazánkban is megtekintheti a természet eme különlegességét. A magyar sódomb, amelyet a domboldalon lefolyó víz hozott létre, 120 négyzetméteres védett látványossága Egerszalóknak.

 

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

ÖRÖKSÉG – ÚJ VIDEOKLIP ÉS EGY KÜLÖNLEGES KONCERT

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

AHOL TÉNYLEG A VENDÉG AZ ELSŐ

Jelinek Zsu, énekesnő beszámolója a visegrádi Vár Hotel Kastélyszállóról: (...) Mikor megérkeztünk, olyan érzésem volt, mintha vidékre látogattunk volna el a nagyihoz. Mosoly, öröm, érdeklődés. Nem esem semmilyen túlzásba, ha azt mondom, hogy lesték minden kívánságunkat.(...) Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a szakrális-királyi központ szívében, Visegrádon! Hivatkozzon a „tumag.hu” kódra, ha szeretné pihenését egy üdvözlő pálinkával indítani! Vár Hotel

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

GÖRBE BÖGRE KÁVÉZÓ – OTTHONOSSÁG FELSŐFOKON (X)

A nyolcadik kerület szívében, nem messze a Gutenberg tértől egy igazi kincset rejt a szürke házrengeteg. A Görbe Bögre kávézó, amelyet két, nagyon kedves pedagógushölgy üzemeltet, egy izgalmas és varázslatos hely, mert a remek kávé- és teakülönlegességek mellett ezernyi játék várja az ide betérőket.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

KARÁCSONYVÁRÓ DIJO KLUB

A december 17-én este 8 órakor kezdődő Karácsonyváró DiJo Klub többek között azért lesz egyedi és megismételhetetlen, mert az ünnepváró hangulat mellett kis kikacsintásként jelen lesz Edina új szerelme is, a country, valamint az elmaradhatatlan régi slágerdalok sem fognak hiányozni a programból. Vendégként és beszélgetőtársként Edina Barcsik Valériát hívta el az eseményre, akit a közönség csak néhány kivételes alkalommal láthatott az utóbbi években.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

MAGYARORSZÁG AZ ÉN HAZÁM

A szlovák-magyar határnál

A szlovák-magyar határ átkelése a nyolcvanas években már nem is volt olyan macerás. Igaz, hogy a vámostól függött, hogyan is fog lezajlani az ellenőrzés, de általában semmi gond nem akadt. Besorakoztunk az autók után, és talán valahol a tizedik helyen voltunk, ami nem is olyan rossz. A feleségem kicsit fészkelődött az izgalomtól, mert pár ezer forintot, ami talán egy éjszakai szállásra elég, elrejtett a pénztárca oldalfiókjában - mi van, ha a fináncok felfedezik!?

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

MÚZEUM KÉKBEN II. rész

A pápai Kékfestő Múzeum a szakértők szerint ma is alkalmas a munkára, hisz rendelkezésre áll a valamikori műhely teljes gépállománya, nyomódúcai, anyagai, igaz hiányzik a Tapolca folyó vize. És hiányzik hozzá a Kluge-mester! Az utolsó mester 1923-ban meghalt, utána Kluge Matild katonatiszt férjével továbbvitte az üzemet. Fiuk Karcsay Miklós, aki vegyészmérnöki diplomát szerzett, és a számára kialakított, ma is látható laboratóriumban szintetikus festékek kísérletezésével próbálkozott, 1942-ben a fronton hősi halált halt...

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

ADVENTI ÖRÖKSÉG KONCERT

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

MÚZEUM KÉKBEN

Én úgy érzem, a „nagy kékség” vesz körül, hisz kékfestő sátrak kínálják a szebbnél szebb portékájukat, éppúgy, mint több száz éve a vásárokban, csak a kékkezű legények hiányoznak, meg a mester, hogy kínálják az árut, lemérjék a rőföt, amit aztán boldogan vihetnék haza, hogy szoknya, blúz, kendő vagy abrosz készüljön belőle. De ne álljunk meg a sátrak vonzásában, menjünk csak tovább, le a lépcsőn, ki az udvarra, ahol szemünk elé tárul az impozáns épület: a szárítópadlás. Európában egyedülálló a maga nemében, mert nincs még egy ilyen, ahol a szárítóerkély eredeti, ép formájában maradt volna fenn.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

TOMPOX KONCERT A LEGENDÁBAN!

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

KIRÁLYHELMEC II. RÉSZ

A városháza előtti főteret 2002 óta Millenniumi térnek nevezik. Egy csodálatosan kialakított tér ez, ahol díszkút körül domborműve van II. András királyunknak, akinek adománylevelében olvashatunk először Helmecről. Helyet kapott a kút mellett I. Rákóczi György, aki Bodrogközt újra az Erdélyi fejedelemséghez csatolta, és így fejlődését is biztosította. Természetesen Lórántffy Zsuzsannának, az említett I.Rákóczi György feleségének is szobra van itt, aki özvegyként a férje munkáját folytatta, és nagyon sokat törődött a közművelődéssel. 

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

HOTELSZOBÁK ÁRNYÉKÁBAN

Az európai misszionárius-felfedező, David Livingstone, 1855. november 17-én bukkant rá a ma már az UNESCO-Világörökség védelmét élvező csodára, amelyet az akkori brit királynő után Viktória-vízesésnek neveztek el. A környező erdőket eredeti állapotban tekinthetjük meg, ahonnan kilátópontokról gyönyörködhetünk a vízesés cseppjeinek és a napsugarak játékának köszönhető szivárványban. Éjjel pedig a holdszivárvány, a holdfény és a víz játéka nyűgözi le az idelátogatót.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

KIRÁLYHELMEC I. RÉSZ

Csendesen hömpölyögnek medrükben a folyók, melyek egy szigetet, egy közt alkotnak. Folydogál itt méltóságteljesen, nagysága tudatában nagyobb folyó is, mint a Tisza, amelyik régen gyakran szétöntötte vizeit a síkságon és ártéri erdőségekben, hogy lápot, nádast, mocsarat teremtsen. Egy-két kisebb folyó is igyekszik a célja felé: Egyesülni a nagyobb testvérrel, hogy erősebb legyen. Itt van például a Latorca. Az a Vereckei hágót követve csak kis erecskeként indul, de később vad hegyi patak lesz belőle, még nem tudatosan és nyugodtan folyó víztömegként a síkságra került, és összefolyva az Ondavával egy csodát alkot. 

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

KRÓNIKÁS ZENEDE JUBILEUMI MŰSORA október 16.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A LEHETŐSÉGEK ORSZÁGA, PANAMA

A Panamában eltöltött napjaink alatt találkoztunk a DITK – Európai bizottság tagjával és egyben a MÜSIAD magyarországi képviselőjével, Fadıl Başar úrral, aki felhívja az üzletembereket figyelmét arra, „hogy Panama a lehetőségekre nyitott ország. Amennyire idegenek vagyunk mi nekik, ők is ugyanannyira idegenek számunkra, mert Panama a világ másik oldalán van. A Panama-csatorna, amely különlegessé teszi az országot, az amerikai kontinens közepén foglal helyet. A Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő csatorna-ország számára fontos bevételi forrás a vízi szállítmányozás.”

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

A változás neve: KUBA

Az 1959. január elsejei forradalom után Kuba sok évig elzárkózott a világ elől. A 2015-ben véget ért embargó és Fidel Castro 2016-ban bekövetkező halála Kuba megindult a változás útján. A fokozott érdeklődést legfőképpen Kuba fővárosában, Havannában érezhetjük. Armas tér, Morro kastély és a Forradalom tér vált a legfelkapottabbá az elmúlt hónapokban. Törökország világmárkája, a Turkish Airlines 2016 decembere óta indít kedvező áron Magyarországról Kubába járatokat. Bizonyára hamarosan Kuba a magyarok számára is vonzó nyaralóhely lesz. Hetente kétszer indulnak járatok, az odaúton Isztambult, visszaúton Caracas-t is láthatjuk. (A képen: Basar Fadil)

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

NAGYKAPOS II. RÉSZ

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

ÖRÖKSÉG KONCERT A LEGENDÁBAN

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

MI FÁN TEREM A MondoCon?

A MondoCon 2009 októbere óta évi négy alkalommal várja a szórakozni vágyókat a nagy befogadó térrel rendelkező Hungexpo területén. Kezdetben a rendezvény célja az volt, hogy a hazai Japán kultúrával, az animékkel és a mangákkal foglalkozó szubkultúra rajongóinak biztosítson egy találkozót, ahol kellemes társasággal és jó programokkal tudják elütni az időt. Időközben persze a rendezvény híre bejárta az egész országot, és jelentős rajongótáborra tett szert.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

NAGYKAPOS I. RÉSZ

„Verecke híres útján jöttem én” - írta Ady Endre egy költeményében. Induljunk el hát mi is Verecke híres útján, és fedezzük fel az Ung vidék természetes központját! Verecke útján vonultak Árpád fejedelem vezette honvisszafoglaló őseink a Kárpát-medencébe. Jól ismerték ezt a földet, amely őseik hagyatéka volt.

MÚZEUMOK, KIÁLLÍTÁSOK, PROGRAMOK, UTAZÁS

KŐKAPU – A CSEND BIRODALMA

Nagyon sok csodás, tündérkertnek is beillő tája van Magyarországnak, érdemes megismerni valamennyit. Olyan is akad, amelyiknek a rónái nyűgöznek le minket, más helyeknek a borait kóstoljuk, például a híres Tokaj-Hegyalja, amelynek borait régen a királyok nedűjének nevezték. Éppen ott, Sátoraljaújhelynél, ahol a híres Tokaj-Hegyalja végződik, kezdődik az a világ, amit én a „csend birodalmának” neveztem el.

A LEHETŐSÉGEK ORSZÁGA, PANAMA

A változás neve: KUBA

NAGYKAPOS II. RÉSZ

Cikk ismertető: 

Templomai

ÖRÖKSÉG KONCERT A LEGENDÁBAN

MI FÁN TEREM A MondoCon?

NAGYKAPOS I. RÉSZ

Cikk ismertető: 

„Verecke híres útján jöttem én” 

KŐKAPU – A CSEND BIRODALMA

Oldalak