Kedvelj minket a Facebookon!

SEGÍTSÉG KÖHÖGÉS ÉS ASZTMATIKUS ROHAM ENYHÍTÉSÉRE

 

Közel egyidőben ismertem meg a reflexmasszázs és az almaecet jótékony tulajdonságait. Gyermekeim betegsége kitartó munkára késztetett, hogy a megismert gyógymódokkal én magam enyhítsem panaszaikat. Az asztma és a bronchitiszes köhögési rohamok nagyon legyengítik a szervezetet, és anyaként nehéz volt nézni, hogy már megint, és néhány hét múlva ismét antibiotikumot kaptak gyermekeim, valamint azt is hallottam még, hogy “nagy korára kinövi”. Vajon mit nő ki ruhák, cipők sorozatát, és még a kiságyat is, mire meggyógyul? Van ebből gyógyulás? A köhögésre, betegségek sorozatára használták ezt a furcsa, számomra akkor fiatal anyukaként érthetetlennek, távolinak tűnő mondatot.

Türelmetlen voltam, és kezembe vettem a cselekvés irányítását, így a már említett reflexmasszírozás és a mézes-almaecet volt a két legfontosabb társunk mindennap, a betegség “kinövésében”. Az alábbiakban a legfontosabb természetes módszereket néhány pontban leírom, amelyeket többek között gyermekeim kezelésénél alkalmaztam, ahogyan a köhögéssel, fulladási rohammal járó betegségeknek véget vetettünk, és jóval hamarabb "kinőttük", mint mondták.

 

Fontos megjegyeznem, hogy a leírtakat kezdetben kiegészítő kezelésként alkalmaztuk, és abban az időben nem nagyon kedvelték az akadémiai orvoslás gyógyítása mellett az alternatív, vagy népi gyógymódokat. Én cseppet sem bántam aggódó szülőként, ki mit gondol, csak a betegséget “kinövő” gyereket láttam, azonnal el akartam érni a célt, és elhagyni a sok éjszakázást, a teljes élet lemondásával járó szenvedéseket. Kitartó munkával elhagytuk a panaszokat, és a betegség tüneteinek elmúlásával természetesen a gyógyszert is, s “bejött az, hogy a betegséget a gyerek kinőtte”.

1.A klasszikus mézes-almaecetes italt naponta 1-3-szor fogyasztottuk

2.Kanalast készítettem régi népgyógyászati receptek alapján:

  • Alamecetet, mézet és glicerint 1:1:1 egyenlő arányban bekeverve. Köhögés csillapítására alkalmilag, köhögéses időszakban pedig naponta 5-6-szor, szükség esetén éjszaka is egy mokkás vagy teáskanálnyi mennyiséget fogyasztottunk. Ez a kanalas nem okoz gyomorfájást, émelygést (a glicerint patikában vettem kimérve).
  • Olykor csak a mézbe kavartam almaecetet, és ezt használtuk kanalasnak. Ennek az aránya: kb. fél csésze (1-1,5 dl-es) mézbe 3-5 teáskanál almaecetet bekeverve. Szintén a köhögéskor, étkezések után fogyasztottuk.

3. Mézes, propoliszos teát készítettem, melegen itták gyermekeim.

4. Napi szinten végeztem gyermekeimnek reflexmasszírozást, hogy beindulhasson a szervezet saját öngyógyító ereje. Általában az esti, lefekvési időben, hogy nyugodtabb alvást biztosítson. Ha beteges időszak volt, akkor naponta többször is. - A reflexmasszírozásról többet ITT olvashat.

  • Alkalmaztuk a képen látható, általunk “allergia-pontnak” nevezett reflexpont kezelését a második és harmadik ujjak közötti párnánál. Ezt mind kézen is, és lábon is végeztük, s roham esetén azonnal enyhült a köhögés. Hosszú távon való alkalmazása hosszú távon csökkenti a panaszt, s így van ideje megerősödni a szervezetnek az egyéb természetes kezelésekkel. A pontra erős nyomást kell gyakorolni az ujjbeggyel, vagy akár körömmel, vagy kaviccsal. Nagyon fájdalmas, főként ha gyakran alkalmazzuk. Egy beteg, aki sokat szenved a köhögéstől, akkor ezt általában elbírja, és legjobb, ha ő maga tanulja meg, s idejében alkalmazhatja, mert mindig kéznél van.

 

5. Zsíros ruha pakolás: mellkasra disznózsírral bekent ruhát helyeztünk éjszakára.

6. Később ismertük meg a kéztartások jótékony hatását. Az alábbiakat is megtanultuk, amik szintén segítettek a köhögés csillapításában, és bárhol, bármikor alkalmazhatók voltak. Részünkre ez már utó-utó kezelés volt, de szükség esetén bejött:

  • Kéztartás a légzés javítására: Jobb kéz 1, 2. és 3. ujját érintsük össze, a 4. és 5. ujjakat lazán nyújtsuk. Bal kéz 1, 3. és 4. ujját érintsük össze, a 2. és 5. ujjakat lazán nyújtsuk. Végezhető alkalmi jelleggel naponta többször akár 5-8 percig is egyhuzamban, és rendszeresen napi szinten is egyszer, vagy többször, ajánlott mély légzéssel, vagy légzőgyakorlattal kombinálni. Ez a mudra kiváló az utazástól fellépő rosszullét elmulasztására is, azonnal segít - én nem is tudnék másképpen buszon utazni hosszútávon.
  • Kéztartás Bronchitises köhögésre: Ez egy kicsit nehezebb, nagyobb figyelmet igényel az ujjak tartása a jelölt pontokon. Ajánlott az ujjak megfelelő megtartásához megtámasztatni a testünk mellett: Mindkét kézzel ugyanúgy végezzük a gyakorlatot a kép segítségével: 5. ujjunkat helyezzük az 1. ujj tövéhez, 4. ujjunkat az 1. ujj első ízületéhez tegyük, 3. ujjunkat érintsük össze az 1. ujjal és a 2. ujjat lazán tartsuk nyújtva.

Természetes kanalas, azok részére, akik nem szeretik az almaecetet: Egy egész citromot 10 percig főzzünk (így több levet enged), ez után csavarjuk ki, amennyi levet enged, annyi glicerint, és annyi mézet tegyünk hozzá. ezt kiskanállal adagolva a fenti kanalasoknak megfelelően alkalmazhatjuk.

 

Teljes tünetmentességet az 1996-os év hozta meg, mikor vásároltam egy levegőtisztítót, amely tiszta oxigénnel árasztotta el a szobát, és az allergiát okozó anyagok eltűntek a lakás levegőjéből. Ezt követően minden helyiséget, még az autót is felszereltük egy-egy készülékkel, és bárhova mentünk, vittük magunkkal.

Mai napig használjuk a levegőtisztítókat, mert a jó levegőre teljesen "rászoktunk".

Tiszta levegőért, hogy végre fellélegezhessenek az asztmások, kattints a képre!

A fenti természetes gyógymódok a népgyógyászat receptjeiből vannak, melyek nemzedékek hosszú során nem változtak, és ma is érvényesek. Mindenki belátása szerint alkalmazza. De valami bajunk van, mindig el kell dönteni, hogy mit választunk. Vannak problémák, mikor az orvos segítsége szükséges, éppen ezért a tanácsokat, tapasztalatokat olvasva, mindenki maga dönti el, hogy szükséges-e orvos segítsége az ő esetében, mert ha már állapota túllépte a „csak népgyógyászati kezelés” határát, akkor ne kockáztasson, forduljon szakemberhez. A népgyógyászati kezelést sok esetben kiegészítésként alkalmazhatjuk, vagy orvosi kezelés után a betegségek megelőzéséhez, egészségünk megőrzéséhez.

 

Kedves Olvasó!

Ha Ön az almaecetet és/vagy a mézes ital változatát fogyasztja, adódik megosztani kívánt tapasztalata, sikere mások segítésére, az küldje el a tudatosszulo@tumag.hu emailcímre. A TUMAG Magazin gyűjteményt készít, hogy ismereteinkkel segítsük egymást e témában.

Almaecet és a méz együtteséről ez a 9. cikk. Hétről hétre jelenik meg tapasztalatos információ a csodaitalról. Korábbi cikkek megtalálhatóak az EGÉSZSÉG rovat PREVENCIÓS STRATÉGIÁK