Kedvelj minket a Facebookon!

HOGYAN SZERESS BELE ÚJRA?

Lobbantsd lángra a szikrát!

 

A hosszútávú, tartós párkapcsolatnak számtalan pozitív hatása van az egészségünkre és a jólétünkre. A kutatók szerint a boldog párkapcsolatban élő embereknek általában jobb a kedvük és az egészségük, mint az egyedülállóknak vagy az elváltaknak. Végtére is egy szerető partner társaságot, biztonságot, valamint fizikai és érzelmi támaszt nyújt. Sajnos, gyakran megesik, hogy többéves kapcsolatban vagy házasságban élők sokkal inkább lakótársai egymásnak, mint romantikus partnerei. Annyira lefoglalja őket a munka vagy a gyerekek, hogy az egykori szerelemnek már a szikrája sincs meg. Bármilyen okból kifolyólag nem leled többé a szerelmet a párkapcsolatodban, ne keseredj el, próbáld ki néhányat vagy mindet az alábbi tanácsok közül!

 

Vigyetek több intimitást a mindennapokba!

Naponta többször érintsük meg a partnerünket. A legtöbb házaspár csupán két-három másodperces testi kapcsolatot létesít egymással naponta (vagy rosszabb esetben annyit sem), ami túl kevés a régi érzések előcsalogatásához. Jó hír azonban, hogy már egy 20 másodperces ölelés is jelentős mennyiségű oxitocint szabadít fel a testünkben, különösen akkor, ha a bőrünk is összeér. A kutatások szerint a napi harminc másodperces csókolózás, különösen akkor, ha öleléssel van kombinálva, jobban erősíti a köztünk lévő köteléket, mint a szex. Ha nem csak szeretkezés közben létesítünk fizikai kapcsolatot az ágyban, jótékonyan befolyásoljuk a kapcsolatunkat még akkor is, ha csupán néhány percre bújunk össze, simogatjuk meg egymást, vagy akár csak összeérintjük a lábujjainkat. Jobbá és erősebbé tehetitek a kapcsolatotokat, ha az intim együttlét után még néhány percig az ágyban maradtok és beszélgettek.

Minden párnál mást jelent a flört, végezzétek úgy, hogy egyikőtök se érezze kellemetlenül magát eközben, mindemellett jól szórakozzatok. Egy kísérlet szerint, ha négy percig némán belenézel valaki szemébe, megvan az esélye annak, hogy egymásba szeressetek. Mandy Len Catron író Arthur Aron pszichológus tanulmányának eredményét igyekezett a gyakorlatba átültetni. A “kísérlet” elvégzése után így nyilatkozott: “Négy csendes percig belebámulni valaki szemébe, életem egyik legizgalmasabb és legfélelmetesebb tapasztalata volt.” Próbáltatok már némán, mélyen, négy percig egymás szemébe nézni?

 

Mondj köszönetet a mindennapi szívességeiért és naponta bókoljatok egymásnak!

Gyakran természetesnek vesszük azokat a dolgokat, amilyeket a párunk megtesz értünk. Annak ellenére, hogy mindenkinek megvan a saját feladata, mondjunk köszönetet naponta legalább három dologért, amit a párunk “értünk” vagy “nekünk” tesz, és éreztessük vele őszinte hálánkat, még akkor is, ha csak kisebb dolgokról van szó. Egy hosszú ideje tartó kapcsolatban könnyebb észrevenni a hibákat és a mulasztásokat, és kritizálni, hiszen partnerünk pozitív oldalát már észre sem vesszük. Ennek ellenére igyekezz odafigyelni erre is, és bókokkal add a tudtára, hogy értékeled őt.

 

Az együtt töltött minőségi idő

Egyezzetek meg, hogy a közös étkezés vagy beszélgetés közben beszüntettek mindenféle telekommunikációt, és osztatlan figyelemmel hallgatjátok egymást. Ezen kívül időnként iktassatok be rövidebb-hosszabb nyaralásokat, vagy töltsétek a hétvégét munkamentesen együtt. Az együtt töltött napok előtt beszéljétek meg, ki mit vár el ettől az időszaktól: Mennyi időt akartok egymással tölteni, illetve hogyan képzelitek el a közös időt.

A jó kapcsolat egyik alapvető titka az, hogy a partneredtől függetlenül is jól érezd magad a bőrödben (ITT). Keress olyan tevékenységeket, amelyeket a párod nélkül is élvezettel tudsz végezni. Ha fel szeretnéd idézni azt a pillanatot, amikor beleszerettél, figyeld meg párodat, miközben azt a cselekvést nézi, amelyet szenvedélyesen szeret, még akkor is, ha nem hoz lázba az adott téma. Mit érzel ekkor? Milyennek látod őt?

Emellett keressetek olyan tevékenységet, amelyet mind a ketten élveztek, és végezzétek együtt (lehet ez például egy közös munka, kertészkedés vagy az otthon átalakítása). Fontos viszont, hogy olyan tevékenységet válassz, amit ő is szívből élvez, és nem csak asszisztál hozzá. Teljesen más fényben fogod látni őt a “munkavégzés” közben. A kutatások szerint a közösen átélt fizikai izgalom szintén erősíti az egymás iránti köteléket és szerelmet. Járhattok együtt edzőterembe, táncolni, futni vagy választhattok bármi más sportot, amely nagy energiát vesz igénybe.

 

Iktassatok be közös randiestéket, és akár duplarandikat!

Újraéleszthetjük a kezdeti szerelmes érzéseinket azáltal, hogy új dolgokat próbálunk ki, valami olyat, ami meglepetést és izgalmat hoz a mindennapjainkban. Fedezzünk fel együtt egy új helyet, még az sem szükséges, hogy elutazzunk valahova. Újdonság lehet akár egy új étterem felkeresése vagy egy új étel elfogyasztása a megszokott helyen. Ez nem feltétlen jár együtt azzal, hogy magassarkúba kell bújnod és puccos étterembe mennetek ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat. Talán egy hosszú esti séta nagyobb hatással járhat. Minden párnál mást jelent romantikázni, találjátok meg a számotokra legmegfelelőbb módot rá. A tanulmányok kimutatták, hogy figyelni a “másik feledet”, miközben barátokkal beszélget, szintén segíthet emlékezni arra, mi miatt szerettünk bele egykor, ezért menjetek el duplarandira vagy csak egyszerűen hívjátok meg a barátaitokat vacsorára.

 

Állj ki a párod mellett, és ne bonyolódj játszmákba!

A hosszútávú, boldog párkapcsolat titka az, hogy mindig biztosítjátok egymás számára a megfelelő érzelmi hátteret, és szükség esetén egymás mellett álljatok érzelmi támaszt nyújtva. Ha úgy érzed, hogy eltávolodtál a partneredtől, nem feltétlen az a célravezető, ha egy csinos ruhába bújsz. Ez akár még visszafele is elsülhet, ha a párod nem veszi észre, hogy rá akarsz hatni, még nyomorultabbul érezheted magad. Jobban teszed tehát, ha őszintén leülsz vele, és elmondod a gondolataidat arról, szerinted mit kellene másképp csinálnotok azért, hogy újra közelebb kerüljetek egymáshoz.

 

Végezetül jegyezzünk meg egy nagyon fontos dolgot. Nincs tökéletes párkapcsolat, mindig vannak „fent és lent”-ek. Mielőtt azon gondolkodnál, hogy nem a megfelelő partnert választottad, emlékezz arra, hogy az élet nem mindig olyan, mint egy mozivászon.

 

Felhasznált szakirodalom:
A cikkhez felhasznált forrás az angol nyelvű Health online magazin szakértőjének nagyszerű, kimerítően részletes írása, amelyet érdemes elolvasni:
Amanda MacMillan: 20 Ways to Fall In Love All Over Again - Health.com
Képek: Pixabay 1, 2