2024-10-12 14:35
Jelenleg online: 4 fő
Kedvelj minket a Facebookon!
Riersch Zoltán, Krúdy Gyula-díjas író, költő
Van, ki tavaly óta először, van, ki naponta, hetente útjába ejti múltjának egy részét másfél méter mélyen elrejtő emlékeit. Emlékezünk, gyászolunk, melengetjük, kesergetjük a szívünket.
Egy kicsit titokban vagy nyíltan sírunk is, hiszen múltunk, gyermekkorunk, felnőtt életünk szeretett, szellemiségében, személyiségében, identitásában követett szereplői egy másik, egy másabb dimenzióba költöztek, s ami utánuk maradt, az nem más, mint néhány lapátnyi rög, sírkereszt, és a hiány fájdalmas üressége.
A városvégi, faluvégi temető felett láthatatlan angyalok szárnyai suhognak. A már meggyújtott gyertyák fénye langymeleg, s a zalai naplemente előcsalogatja a novemberi csillagokat. A sorscsillagnak édesanya arca van, míg a sápadtan előbukó Hold apám arcára emlékeztet. Mindenszentek estéje a Halottak napjának előszobája.
Mert halottainkat, eltávozott szeretteinket csak elbúcsúztattuk, de nem feledtük, mert csak az hal meg igazán és végleg, akit már elfeledett a szerencsésebb sorsú hátramaradott.
csendre hajtottam fejem
tegnap újra temetődben jártam
mióta elmentél
társam a tetemre hívott foltos hiány
szerelmem fantom-ölére bújva
nem érzem csókod
kezed kérdező érintését
csak belülről látom szemed huncut fényét
nem mellettem alszol és én nem látom
kócos ébredésed
lakásom mohaillata helyett
az őszi temető ózonját érzem
a gyertya a fenyő
és az áhítat könnyes szagát
az emlékező gyertyák ölelésében
csendre hajtottam fejem.
***
évforduló
én nélküled levél nélküli
kopár fa vagyok
gyökértelen
ma odafenn csillag
idelent riadt gyertya ragyog
derengő itt lenn
fénylő uránuszi odafenn
jégfalu otthonom ablakában
tört gyertya ég
szobám légüres
néha gyermekzajjal álld meg az úr
az unokák sírnak
keresik a -zitamamát-
nem értik a hiányt
velem együtt keresik
a megfoghatatlant