A bécsi Belvedere Palota a világ legjelentősebb múzeumai közé tartozik, és nemcsak műkincsei miatt különleges. Története szorosan összefonódik a modern múzeumgondolat megszületésével: 1776-ban Mária Terézia és fia, a későbbi II. József a felvilágosult abszolutizmus szellemében megnyitották a császári gyűjteményeket a nagyközönség előtt. Ez a döntés alapvetően változtatta meg a művészet társadalmi szerepét, hiszen a kultúra többé nem csupán az uralkodói elit kiváltsága volt. A Belvedere ma is ezt a nyitottságot képviseli, miközben a barokk falak között a 21. századi múzeumi gondolkodás is teret kap.

A palota megálmodója Savoyai Jenő herceg volt, XIV. Lajos kegyencnőjének, Olympia Mancininek a fia. A Napkirály eredetileg egyházi pályára szánta, Jenő azonban katonai karrierre vágyott. Miután Franciaországban nem kapott lehetőséget, Bécsbe ment, ahol I. Lipót császár szolgálatába állt. A török elleni háborúk során rendkívüli hadvezéri tehetségről tett tanúbizonyságot, és rövid idő alatt a Habsburg Birodalom egyik legfontosabb katonai vezetőjévé vált. Sikerei nemcsak hírnevet és vagyont hoztak számára, hanem lehetőséget is arra, hogy a kultúra és a művészet pártfogójaként maradandót alkosson.

1697-ben vásárolta meg azt a szőlősbirtokot Bécs peremén, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a városra. A „Belvedere” elnevezés – amely az olasz bel vedere, vagyis „szép kilátás” kifejezésből ered – pontosan ezt az élményt ragadja meg. Savoyai Jenő eredetileg egy alsó kastélyt és egy díszes gloriette-et tervezett, ám végül két reprezentatív palota épült fel. Az Alsó Belvedere 1712 és 1716 között készült el Johann Lucas von Hildebrandt tervei alapján, lakófunkcióval, míg a Felső Belvedere 1717 és 1723 között épült meg, elsősorban ünnepi és állami események helyszíneként. A kettőt összekötő barokk kert tengelyes elrendezése a kor hatalmi gondolkodását tükrözi, ahol a természet szabályozása az uralkodói rend és kontroll szimbóluma volt.

Savoyai Jenő herceg szenvedélyes műgyűjtőként jelentős képtárral és könyvtárral rendelkezett. Halála után, mivel nem hagyott végrendeletet és örököse sem volt, a birtok unokahúgára szállt, aki hamarosan megvált tőle. A palotát végül Mária Terézia vásárolta meg, és ezzel a herceg műgyűjteménye is császári tulajdonba került. A Belvedere 1776-ban vált nyilvános múzeummá, amely a középkortól kezdve mutatta be az európai művészet kiemelkedő alkotásait. Ez az elv – a művészet közösségi értékként való kezelése – ma is meghatározza az intézmény működését, amely tudatosan keresi a kapcsolatot a jelen kérdéseivel is.

A palota falai között számos történelmi esemény zajlott. A Felső Belvedere legjelentősebb terme a Márványcsarnok, amelyet vörösesbarna márvány, aranyozás és Carlo Innocenzo Carlone 1721-ben készült mennyezeti freskója ural. A freskó Savoyai Jenő herceget ábrázolja megdicsőülve, allegorikus alakok társaságában. Ebben a teremben írták alá 1955. május 15-én az Osztrák Államszerződést, amely az ország függetlenségének helyreállítását jelentette a második világháború után. A Márványcsarnok azóta is az osztrák állami emlékezet egyik kiemelt helyszíne.

Korábban, 1770. április 17-én itt ünnepelték Mária Terézia lányának, Mária Antóniának – a későbbi francia királynénak, Marie Antoinette-nek – és XVI. Lajosnak a házasságkötését. A menyasszony egy rendkívüli értékű rubinékszerszettet kapott édesanyjától, amely a kivégzése után visszakerült a Habsburg Császári Kincstárba, majd később Erzsébet császárné-királyné használatába került. Az ékszer sorsa azonban rejtélyes: az első világháború végén, IV. Károly és Zita királyné menekülése idején nyoma veszett.

A Belvedere történetének egyik későbbi fejezete 1896-hoz kötődik, amikor Ferenc József döntése értelmében a Felső Belvedere Ferenc Ferdinánd trónörökös és családja hivatalos lakhelyévé vált. A beköltözés előtt a palotát korszerűsítették, és ebből az időszakból számos fénykép maradt fenn, amelyek bepillantást engednek a monarchia utolsó évtizedeinek mindennapjaiba.

Napjainkban a Felső Belvedere az osztrák művészettörténet egyik legfontosabb központja. Itt található Gustav Klimt festményeinek legnagyobb gyűjteménye, köztük A Csók, amely mára Ausztria egyik legismertebb kulturális ikonjává vált. A kép iránti érdeklődés olyannyira nagy, hogy a múzeum a látogatók irányítására és a mű védelmére külön megoldásokat alkalmaz. Klimt nemcsak alkotóként, hanem intézményalapítóként is fontos szerepet játszott a Belvedere történetében: 1903-ban részt vett a Modern Galéria létrehozásában, amelynek célja a kortárs osztrák művészet nemzetközi kontextusban való bemutatása volt. Ez a gondolkodás ma is érvényes, hiszen a múzeum klasszikus és kortárs műveket tudatosan párbeszédbe állít.

A Klimt-gyűjtemény – összesen huszonnégy olajfestménnyel – a világ legnagyobb ilyen jellegű kollekciója. A Csók mellett olyan jelentős művek is itt láthatók, mint a Judith, a Napraforgó vagy a híres portrék Sonja Knipsről, Fritza Riedlerről és Johanna Staudéról. A Belvedere emellett kiemelkedő Schiele- és Kokoschka-alkotásokat, biedermeier festményeket, valamint középkori mesterműveket is bemutat. Erzsébet császárné-királyné két portréja, valamint Ferenc József és Rudolf trónörökös ábrázolásai különösen népszerűek a látogatók körében.

A Belvedere ma tudatosan épít a digitális és fenntartható múzeumi működésre. A történelmi környezetet modern technológiával egészíti ki, miközben kiállításai egyre gyakrabban reflektálnak aktuális társadalmi és környezeti kérdésekre. Így válik a Belvedere egyszerre történelmi emlékhellyé, világszínvonalú múzeummá és élő kulturális térré, ahol a múlt és a jelen természetes egységet alkot.

Aki idelátogat, az ne csak Klimt miatt tegye, hiszen a neves szecessziós festő mellett csodálatos középkori oltárképeket is láthat, valamint érdemes kitérőt tenni az Alsó-Belvedere-be is, ahol mindig érdemes megnézni az időszaki kiállítást is.