Rovatok

Szerelem

HOGYAN SZERESS BELE ÚJRA?

Lobbantsd lángra a szikrát! A hosszútávú, tartós párkapcsolatnak számtalan pozitív hatása van az egészségünkre és a jólétünkre. A kutatók szerint a boldog párkapcsolatban élő embereknek általában jobb a kedvük és az egészségük, mint az egyedülállóknak vagy az elváltaknak. Végtére is egy szerető partner társaságot, biztonságot, valamint fizikai és érzelmi támaszt nyújt. Sajnos, gyakran megesik, hogy többéves kapcsolatban vagy házasságban élők sokkal inkább lakótársai egymásnak, mint romantikus partnerei. Bármilyen okból kifolyólag nem leled többé a szerelmet a párkapcsolatodban, ne keseredj el, próbáld ki néhányat vagy mindet az alábbi tanácsok közül!

Szerelem

ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT EGYÜTT MOST!

Randizzatok, függetlenül attól, hogy hány éve vagytok együtt. Valójában ez még fontosabb azoknál a pároknak, akik már nagyon régóta együtt élnek. Találjatok ki közös programot (randit) legalább egyszer egy hónapban. Vannak olyan párok, akik hetente elmennek kettesben valahova. Ha nem vagy jó a randiszervezésben, kipróbálhatod azt is, hogy oda csalod el a partneredet, ahol a kapcsolatotok legelején voltatok.

Hogyan motiváljuk társunkat? Az egymás közötti hatékony kommunikáció fejleszthető. Próbáld ki a következőt...

Szerelem

ENGEDD, HOGY JÓL ÉREZZE MAGÁT

Mindenkinek szüksége van saját magánéletre és bizonyos szintű szabadságra, ezért ne figyeld folyamatosan, mikor mit tesz. Ne kémkedj utána (ne olvasgasd az üzeneteit, és ne nézegesd a híváslistáit), mert így a bizalmát és a tiszteletét örökre elveszítheted. Ha folyamatosan rettegsz attól, hogy megcsal, elronthatod a jelen pillanat megélését. Élvezz minden egyes percet, hiszen egyik sem lesz ugyanolyan, mint az előző volt.

Szerelem

KONFLIKTUSKEZELÉS A PÁRKAPCSOLATBAN

Minden kapcsolatban vannak nézeteltérések, és olyan napok, amikor egyszerűbb lenne elsétálni. Azonban az egészséges párkapcsolatban azt a döntést hozzuk, hogy megbeszéljük, és megoldjuk a problémákat. Fogadd el, hogy konfliktusok a legstabilabb párkapcsolatokban is vannak. Lehetetlenség, hogy két ember mindig mindenben egyetértsen.

Szerelem

EZT TEDD, HOGY JÓL MŰKÖDJÖN A PÁRKAPCSOLATOD! II. rész

(...) Különbség van aközött, hogy tudod, szeretnek, és aközött, hogy érzed, szeretve vagy. Ne kezeld tényként, hogy a partnerednek tudnia kell, mit érzel iránta, még akkor is, ha nem mondod, vagy nem mutatod ki. A legjobb párkapcsolatokban a felek gyakran kimutatják szeretetüket a másik irányában. Tegyél meg valami olyat a partneredért, amiről tudod, hogy igazán értékelné. (...)

Szerelem

EZT TEDD, HOGY JÓL MŰKÖDJÖN A PÁRKAPCSOLATOD!

Ha jól működő párkapcsolatot szeretnél - ki ne szeretne azt? - a legfontosabb, hogy megértsd: A saját boldogságodért te vagy a felelős, tehát ne másoktól tedd azt függővé. Legyen hobbid, legyenek barátaid, szervezz programot a társadtól függetlenül is.

HOGYAN SZERESS BELE ÚJRA?

Cikk ismertető: 

Lobbantsd lángra a szikrát!

ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT EGYÜTT MOST!

Cikk ismertető: 

Hogyan motiváljuk társunkat?

ENGEDD, HOGY JÓL ÉREZZE MAGÁT

Cikk ismertető: 

Ezt tedd, hogy jól működjön a párkapcsolatod!

KONFLIKTUSKEZELÉS A PÁRKAPCSOLATBAN

EZT TEDD, HOGY JÓL MŰKÖDJÖN A PÁRKAPCSOLATOD! II. rész

Cikk ismertető: 

Érzelmek kifejezése

EZT TEDD, HOGY JÓL MŰKÖDJÖN A PÁRKAPCSOLATOD!

Cikk ismertető: 

1. rész Reális elvárások