Történt pedig ez az érdekes eset épp a mostani Black Friday-t követő napon, szombaton, amikor mi, Virág lányom és én a vásárlási őrület folytonos reklámjaira fittyet hányva mégis csavargásra adtuk a fejünket. Mivel egyikünk sem szereti a tömeget, ezért minket senki emberfia nemigen szokott látni a nagy bevásárlóközpontokban, de még a kisebb boltokban sem. A Black Friday különösen ijesztő volt számunkra a nagy, mindenhol látható hallható reklámjaival, miszerint azon a pénteken óriási de óriási kedvezményeket kapnak a vásárlók. Igazából már péntek reggel megijesztettek, amikor körülbelül hat e-mailt kaptam csak azért, hogy erre figyelmeztessenek engem. Ez az a tény, amiért biztos, hogy aznap ki sem mozdulok. Na de következett a roham utáni nap, a szombat, s mi a lányommal, aki erősen a tinédzser korban jár ennek minden előnyével és hátrányával, elindultunk csavarogni, csak úgy. Mivel a nevezetes roham utáni másnap alig volt ember a boltokban, igen jó kedvünk kerekedett. Ugyanakkor, mivel régen nem jártunk ilyen helyen, kedvünk volt nézelődni is. Innen indul a történet...

Ahogy épp beléptünk a bevásárlóközpont kapuján, azonnal feltűnt egy kisgyerek, aki már nagyon unhatta a vásárlást, és a szüleinek épp az unós, lelépős hisztijét adta elő. Ez abból állt, hogy ritmusra rázta a kis testét és rogyasztotta be a lábait, miközben igen furcsa, de leginkább nagyon vicces hangokat hallatott. Épp ekkor léptünk be Virággal, és erre a vicces látványra hangos nevetésben törtünk ki. Egyszerűen nem is tudtuk abbahagyni, olyan vicces volt. Sok gyereket láttam már rázni magát és különböző módokon felhívni magára a figyelmet, na de ilyen előadást még sohasem láttam...nevetve indultunk tehát körutunkra. A boltok üresek voltak és szépek. Mindent megnéztünk. Ahogyan emelkedett a jókedvem, elindult nálam a szokásos folyamat, elkezdtem viccelődni. Ezzel ugyan sosincs baj, a probléma néha abból adódik, hogy ez a folyamat később generálja önmagát. Így történt, hogy amikor már az ikszedik boltba tértünk be Virággal, mi, a két fekete macskafüles sapkás, fura öltözetű egyén, unalmamban elkezdtem óvatosan különböző koreográfiákat táncolni. Virág haladt előttem, nézelődött, jó zenék szóltak, fényár és illat volt mindenütt, hát persze, hogy énekelni volt kedvem. Minden adott volt a jó hangulathoz.

- Hm, ezt a dalt meg kellene tanulni, ez jó... - mondtam magamban, de Virág előttem nem hallott ebből semmit, miközben nézelődött.

- Várjunk csak, jó a hangnem? Lássuk csak... - motyogtam és elkezdtem énekelni, dolgozni.

Néhány taktussal később Virág megfordult.

- Anyu te most itt fogsz énekelni? Ne már...

- Jó, jó, csak meg kellett néznem, hogy jó-e a hangnem - mondtam, kissé leszegve a fejem, biztosítva a kamaszt, hogy az anyukája nem, nem fog itt a boltban énekelni. Pedig már milyen jó kis lendületben voltam...

Jó zene szólt, fényár volt, óvatos, alig látható módon táncoltam. Ez a dolog odáig fajult, hogy míg Virág előttem ment, én a háta mögött két oldalt hol jobbra, hol balra dugtam ki a két karomat ritmusra, aztán utasítani kezdtem Virágot, hogy mikor nézzen jobbra és mikor balra, mert az pont jó a háta mögött történő koreográfiához, elölről, a közönség oldaláról pedig remekül néz ki. Közben énekeltem is. Virágnak azonnal gyanús lett, hogy mi történik a háta mögött és hirtelen megfordult.

- Anyu, te mit csinálsz?

Én épp mindkét kezemmel az egyik oldalra mutogattam, miközben énekeltem a boltban szóló dalhoz illő szólamokat, néha meg a szólót. Épp teljes extázisban voltam, s mindeközben erősen mosolyogtam. Elhangzott tehát a kérdés, ahogyan felém fordult a fekete macskafüles sapkájában:

- Anyu, te mit csinálsz?

Erre én, a másik fekete macskafüles sapkás, nagy mosolyogva, örömmel azt válaszoltam, hogy épp vokálozok neked. Te vagy most a szóló, én pedig adom a vokálokat és csinálom neked a show-t a hátad mögött, ezzel emelve a koncert hangulatát. Virág sok vicces dolgot látott már tőlem, de erre nevetésben tört ki. Az ilyen akcióimnál mindig azt szokta mondani, hogy minket néz már mindenki, de mivel ma üresen kongtak az üzletek, ezért csak egy megértő mosoly maradt a kis kamasz arcocskáján.

- Most nézz ki jobbra, aztán meg balra! Tartsd a ritmust, Virág! - instruáltam most már teljes lendülettel.

Mosolyogva mentünk kifelé mindeközben a boltból, Virág hol jobbra, hol balra nézett, forgatta a fekete kis macskafüles fejét ritmusra. Teljesen elégedett voltam. Épp az ajtón mentünk kifelé, amikor a bolt biztonsági őre hirtelen hangosan ránk köszönt. Ez azért volt vicces, mert világos ingjében és kopi fejével teljesen beleolvadt a ruhákba, amelyek között ádáz módon megbújt. Tehát amikor hirtelen megpillantottam, felsikoltottam, mert egészen addig minden teljesen mozdulatlan volt. Ő egyszercsak megmozdult, kivált a vele egybeolvadó háttérből hangosan ránk köszönve. Lehet, hogy ezt direkt csinálta, ez biztosan egy jól bevált kommandós trükk. Mindenesetre úgy meglepődtem, hogy felsikoltottam, mint aki szellemet látott. Ez viszont egyenesen adta az okot arra, hogy később aztán még nagyobbakat nevessek, immáron saját magamon. Elég furcsán nézhettünk ki Virággal, mi ketten fekete füles macskasapkában, koreográfiát táncolva, énekelve, fejet forgatva, s mindezt ritmusra, ahogy utunkat folytatva, csendesen, finoman meneteltünk kifelé. A biztonsági őr is mosolygott, miközben mi is nevetve köszöntünk el… hát ez volt nekünk a Black Friday, illetve Saturday, DiJo módra.

Itt hallhatjátok Edinát legközelebb énekelni: DiJo Klub december 17.

Képek forrása: pixabay - Mediapiste, bykst, Schäffer Edina