Kedvelj minket a Facebookon!

SISSI-FILMEK ÉS A VALÓSÁG - BEVEZETŐ

Ernst Marischka: Sissi

Főszerepben: Romy Schneider és Karlheinz Böhm

 

A még mindig nagy népszerűségnek örvendő 1955-ös Sissi című filmből megismerhetjük Erzsébet, a bajor hercegnő és Ferenc József császár kalandos találkozásának történetét, és megállapíthatjuk, hogy ez a házasság szerelem volt első látásra. A mozifilm szerint Sissinek horgászat közben nem hal, hanem egyenesen Ausztria császára akadt a horgára a patakparton! Nagyon mulatságos, kedves jelenet, azonban a valósághoz nem sok köze van. Az viszont tény, hogy a császár első látásra beleszeretett a fiatal lányba, és ez volt az első alkalom, amikor szembeszállt oly nagyon szeretett anyja, Zsófia főhercegné akaratával.

Ez a cikksorozat nem azért születik, hogy lehúzza a kedvelt Sissi című trilógiát, amely nekem is egyik kedvencem, hanem azért, hogy megismertesse nézőivel és a Sisi-rajongókkal, hogyan is voltak a dolgok valójában.

Sissi (1955) © Seven Stars DigitalA jelen írás először az első blogomon jelent meg 2015. március 30-án.

 

Ernst Marischka Sissi című filmje az ötvenes évek ausztriai közízlésének egyfajta lenyomata. A negédes trilógia célja az, hogy elfeledtesse a második világháború borzalmait, és helyette egy távolabbi múltba repítse a nézőket. Napjainkban is ez az egyik legsikeresebb német nyelvű film a világon. A Sissi egy trilógia első része (1955), amelyet követ egy második, Sissi – Az ifjú császárné 1956-ban, majd egy harmadik is, a Sissi - Sorsdöntő évek 1957-ben. A három filmnek kevés köze van a történelmi valósághoz, illetve az elsőnek valamivel még több, mint az azt követő kettőnek. Az alaptények, ha némileg hiányosan is, még úgy-ahogy, de megvannak, viszont az időrendi kronológia teljesen megbomlik, főként a későbbi részekben.

A Sissi első részét 1955. december 22-én kezdték el vetíteni az osztrák mozik. A Magyarországon is kultikusan kedvelt filmtrilógia minden karácsonykor feltűnik valamelyik tévécsatornán, akaratlanul is megemlékezve Erzsébet születésnapjáról. A bajor hercegnő 1837. december 24-én látta meg a napvilágot, így kiszámolhatjuk, hogy a császárral való találkozás időpontjában, 1853. augusztusában még csak alig több mint tizenöt és fél éves volt.

Sissi (1955) © Seven Stars Digital

 

Sokan, amikor a Romy Schneider-filmek után meglátnak egy Erzsébetről készült festményt vagy fényképet, megjegyzik: „De hát nem is volt olyan szép, mint a filmben!” Ebben van igazság, legalábbis ami a kis Sisit illeti. Erzsébet sem tartotta magát szépségnek ekkoriban, és a házassága első éveiben sem, viszont már akkor is bájos és elragadó volt. Gyermekként is mindenki szerette, különösen az édesapja. Bármit is akartak a testvérei, igyekeztek Sisin keresztül megkörnyékezni szüleiket. Amikor édesanyja, Ludovika, közli vele, hogy a császár feleségül kívánja venni, Brigitte Hamanntól tudjuk, hogy maga is mennyire meglepődik: “Csak azt nem értem, hogyan gondolhatott rám? Hiszen olyan fiatal, olyan jelentéktelen vagyok.” Kétlem, hogy Erzsébet bármely életkorában "jelentéktelen" lett volna...

Romy Schneider - Sissi (1956) © Seven Stars Digital és a fiatal Erzsébet császérné

 

Néhány meglepő tény vagy “véletlen”

 

A Sissi szereposztása több szempontból is tökéletes volt. A mozivásznon Sissi édesanyját alakító Magda Schneider valójában is a címszerepet játszó Romy Schneider édesanyja volt. Ráadásul Romy közel annyi idős volt a forgatáskor, mint Erzsébet a császárral való találkozáskor. A Ferenc Józsefet alakító Karlheinz Böhm 10 évvel volt idősebb partnernőjénél, a valóságban pedig császár és Sisi között 7 és fél év volt a korkülönbség. További tény az, hogy a császári párt alakító két színész ugyanazon a napon halt meg 32 év eltéréssel: Romy 1982. május 29-én, Karl 2014. május 29-én. A férfi pont kétszer annyi évet élt, mint a színésznő.

A trilógia első részének forgatásakor a 16 éves Romy Karlt „Karl Bácsi”-nak szólította, amivel a férfit megnevettette, aki megkérte a lányt, hogy ne legyen ilyen hivatalos vele. A két színész elég jól jött ki egymással. Romy állítólag még azt is megígérte Karlnak, hogy elmondja majd neki, ki lesz az első férfi, akivel szexuális kapcsolatot létesít. És valóban, a férfi kapott egy üzenetet Romy-tól akkor, habár a tartalmát nem ismerjük. Pletykák is születtek arról, hogy volt valami a két színész között, de valószínűbb az, hogy csak barátok voltak (Magda Schneider egyébként sem engedte volna meg az előbbit). A későbbiekben is készültek fotók kettőjükről különböző fesztiválokon (például Cannes-in), ahol együtt táncolnak és jókedélyűen beszélgetnek.

Sissi (1956) © Seven Stars Digital

 

Sem Romy, sem Erzsébet nem érezte jól magát a császárnéi szerepben. Romy visszautasította, hogy negyedjére is belebújjon Sissi szerepébe (lett volna ugyanis egy negyedik rész), lépése nézők ezrei helytelenítését váltotta ki. A színésznő végül jóval később elvállalta a Ludwig című filmben Erzsébet császárné szerepét (Romy Schneider, a szívek császárnéja).

Sajnos a történelem is jó rendezőnek bizonyult: Mindkét asszony erőszakos halált halt: Romy Schneider gyógyszertúladagolásban halt meg, Erzsébetet pedig egy olasz anarchista meggyilkolta 1898. szeptember 10-én. Az egyik nőnek megszakadt a szíve, a másikat szíven szúrták. Karl és a császár is 86 éves korában hunyt el betegségben. Ferenc József 18 évvel élte túl szeretett feleségét, akinek halálakor ezt mondta: “Sosem tudja meg senki, mennyire szerettem ezt az asszonyt.” Egyik nőnek sem sikerült megtalálnia az igaz szerelmet. Romy-nak állítólag meg is jósolták, hogy hasonló lesz a végzete, mint Erzsébetnek.

És lehet ezt még fokozni? Sajnos igen. Romy egy szerencsétlen baleset következtében veszítette el az akkor 14 éves fiát, és Erzsébet fia is erőszakos halált halt (máig vitatott, hogy a főherceg öngyilkosság, gyilkosság vagy baleset áldozata lett, a hivatalos verzió szerint minden esetre öngyilkosság volt). Egyik asszony sem tudta kiheverni fia elvesztését.

Folytatjuk: A COTILLION – Film és valóság​

A legfrissebb, Erzsébet királyné életével kapcsolatos írásokról itt értesülhetsz: Facebook – ERZSÉBET KIRÁLYNÉ

Köszönetnyilvánítás: Barátnőmnek, Joanna Mireknek, aki segítségével ezen cikkem második része megszületett.

Az írás először az első blogomon jelent meg 2015. március 30-án.

ENGLISH: SOME SURPRISING FACTS - “SISSI”: Actors and the Historic Figures

Sissi (1957) © Seven Stars Digital