Kedvelj minket a Facebookon!

Sisi kedvenc krémesét a budavári Ruszwurm Cukrászdában vásárolta

Árpádföldi Zsuzsanna írása

 

Magyarországon kezdetben a Budai Várban töltött el sok időt Erzsébet királyné, és tudjuk Mária Valéria is itt született – egyrészt ezért is nevezték „magyar királylánynak”. Barátnőmmel elindultunk a Budai Várba, hogy meglátogassuk Sisi törzshelyét, ahol azt a bizonyos Ruszwurm krémest lehet kapni, amiért Sisi is odajárt. Mesébe illő a híre ennek a krémesnek, de haladjunk csak szépen sorjában.

 

Ahogy átléptük a Budai várkaput, hangulatunk is megváltozott a kikövezett utcákon. A múltszázadbeli házak láttán felidéztük korábbi élményeinket a vársétával kapcsolatban. Századok röppentek el percek alatt, majd meglátva a Mátyás-templomot, az 1867-es koronázásról beszéltünk: a magyar történelemben elsőként koronázták meg egyszerre a királyt és királynét (Írás erről: A kettős koronázás 1867-ben). Gyorsan rá is tértünk Sisi ruhájára, és meséltem barátnőmnek, miket hallottam Czédly Mónikától és Káli-Rozmis Barbarától arról, hogy Európa legdrágább ruhája apró gyémántokkal volt kirakva, és gyönyörűen csillogott a gyertyafényben. Ennek a ruhának a hiteles másolatát Czédly Mónika divattervező évekig tartó kutatás után készítette el. (YouTube videó Mónika ruháiról ITT és lentebb.)

 

A Mátyás templommal szemben lévő utcában van fő célunk helyszíne, a Ruszwurm Cukrászda. A közel 200 éves cukrászda híre messzire eljutott. Most is sok turista volt itt más földrészről, és a legtöbben úgy indulnak otthonról, hogy a Sisi krémest feltétlen meg akarják kóstolni. Ahogy beléptünk a kis cukrászdába, azonnal áthatott bennünket a régmúlt világa, és szerencsére kis várakozás után leülhettünk az ablak mellé.

 

A biedermeier belső eredeti, és mind a berendezés is, a felszerelés tárgyai is védettek. Az üzletről további képek a cukrászda honlapjának galéria menüjében találhatók, valamint története is itt olvasható: Ruszwurm Cukrászda

Erzsébet királyné rendszeres látogató volt, törzsvendégként tartották számon. De ide jártak, sőt innen rendeltek abban az időben a főúri családok is. 1865-ben Ferenc József császár-király asztalára is került itt készült finomság egy budai látogatáskor. Egy átalakítás után találták meg az 1800-as évek végi iratokat, amelyben dokumentálták a rendeléseket. Két süteményt emelnék ki, az egyik az 1846-ban készített linzer, amit Müller Antal cukrász készített, és barátsága tiszteletére Linzer Rudolf „48-as” főhadnagyról nevezett el, a másik pedig a krémes, ami Sisi kedvence volt. Tudjuk, hogy Sisi szerette az édességeket, igaz, alakját tekintve csak módjával fogyasztotta, de nem hagyta ki a finom desszerteket, süteményeket: itt az egyik a krémes volt. Ottlétünk alatt is többször hallottuk, hogy a vendégek kérnek krémest. A felszolgálók szerint, még a japán turisták is úgy jönnek a várba, hogy „Sisi-két” kérnek. A Sisi nevet kimondva már tudják, hogy a legendás krémes, amit fel kell szolgálniuk.

Erzsébet királyné © Osztrák Nemzeti Könyvtár, No.: Pf 6639 E 50/3

 

A Ruszwurm Cukrászda több hírnévnek örvend, mint például az említett kora, különleges sütik, részünkről Sisi törzshelye, de egyedülálló abban is, hogy az 1827-es évektől mindig női ágon öröklődött tovább, és talán ezért (és csak) itt tanulhatták ki nők a cukrászat mesterségét kezdetben.

Számtalan titkot és érdekességet rejt ez a cukrászda, nem kell neki hírverés: közel 200 év alatt messzire jutott el a híre a sok finomságnak. Ezt mutatja, hogy nem lehet foglalni helyet előre, senkivel se tesznek kivételt, számukra olyan minden, mint régen: ápolják a hagyományokat, a régi ízeket, és ki tudja, hogy hányan jönnek el csak Sisi emlékét felidézve elfogyasztani egy krémest.Íme a receptje: Ruszwurm-krémes

A "Sisi krémes", vagyis a Ruszwurm-krémes

 

Erzsébet királyné ruháinak hiteles másolatai - Czédly Mónika divattervező