Kedvelj minket a Facebookon!

NEOTON FAMÍLIA 6.

Te figyu. Ti... sátánisták vagytok?

 

Még mindig Neoton... A Magyar Rádióban sokat vendégeskedtem akkoriban, s onnan jöhettem munkám végeztével. A hátamon természetesen ott volt a hegedű, mivel a templomi zenekari előadásra igyekeztem. Sok ismert ember megfordult arra, hiszen a Magyar Rádióban sok zenésznek, énekesnek akadt gyakran munkája.

Azt még érdemes rólam tudni, hogy jóllehet eléggé fura és magamnak való ember vagyok néha, de ha nagyképűen vagy flegmán szólnak hozzám, vagy csak egy ici-pici ilyen felhangot is érzek, azt egészen biztosan nem hagyom szó nélkül. Na, ők ezt nem tudták. Hogy kik? A Republic együttes. Nagy lendülettel, egyen "menő" bőrdzsekis felszerelésben ment az egész együttes Cipőstül az utca másik oldalán gyalog épp a velem ellenkező irányba. Én csöndben bandukoltam a szokásos módon, a hátamon a hegedűmmel, amely minden egyes lépésnél kopogott kicsit a tokjában, ahogy szokta. Épp bele voltam merülve a szokásos gondolataimba és merengéseimbe, amikor egyszer csak kiabálást hallottam a másik oldalról. Mivel az utcában akkor más ember nem volt azon a részen rajtunk kívül, ezért felkaptam a fejem.

 

- Szia. Lenne kedved a Republicban hegedülni?

A szemeim kikerekedtek, egy darabig meglepődve néztem. Na, gondoltam, ezek azt hiszik, hogy itt menőzhetnek nekem, én meg majd jól meglepődök, hogy a nagy Republic együttes hozzám szólt. Hamar visszavágtam.

- Lenne nektek kedvetek a Neotonban vokálozni?

Erre nagy csönd lett. Azt gondolom, hamar megértették. Nem is énekeltem, sem nem hegedültem ezután az említett együttesben soha. Valahogy itt véget is ért a beszélgetés. Nem próbálkoztak többet. Én pedig azóta is mosolygok az eseten...

Abban az időben nagyon is alternatív voltam, na jó, a Neoton miatt popos is, de a metál nem volt sosem az én világom. Épp kapóra jött tehát nekem, amikor a törökbálinti P stúdióban megláttam a ház nappalijában Kalapács Józsefet ücsörögni. Mi akkor végeztünk a felvételekkel, gondolom ő volt a következő. Megszólítottam tehát.

- Szia.

- Szia.

Ezután nagy csend. Készültem a mondandómmal, tudtam, hogy nem fogom megállni, hogy ne csináljak valami vicceset.

- Te vagy a Kalapács József, ugye?

- Igen én.

- Te.... vagy annak a... Pokolgép együttesnek az énekese?

- Igen, miben segíthetek?

- Áh, semmi, csak... kérdezhetek valamit?

- Persze, parancsolj.

Itt újabb nekirugaszkodás következett. El fogom játszani a buta szőkét, és ki fogom akasztani a Kalapácsot. Ezt elhatároztam.

- Te figyu. Ti... sátánisták vagytok?

- Hogy mi? - mozdult kényelmetlenségében előre hajolva. - Nem, dehogy, nem vagyunk sátánisták. Miért?

 

- Hát, tudod... Pokolgép a nevetek, ami elég csúnya, meg ilyen csúnya dolgok, halál, koponya meg ilyenek, nem szép dolgok... tudod, ezért kérdeztem.

- Nem, nem vagyunk azok. Egyáltalán nem.

Na, de én nem hagytam abba, épp belejöttem.

- De akkor honnan jönnek nektek ezek a nem szép dolgok, komolyan, pokolgép... az egy halált hozó gép, emberek halnak meg, csúnya dolgok ám ezek...

- Nem, semmiképpen nem vagyunk sátánisták.

Ezzel le is zárta a mesterkedésemet. Azért, sikerült kimozdítanom a várakozás nyugalmának egyhangúságából. Hát ilyeneket viccelődtem én annak idején, a Neoton Famíliában.