1517. október 31. és 2017. október 31. 

„Isten örök igazságossága tiszta kegyelmi ajándék a Jézus Krisztusba vetett hit által” (Rom 1:17)

Elérkezett a Reformáció 500. emléknapja. Mit jelenthet ez számunkra? Mi történt 500 éve? Ki volt Luther Márton, akinek szavai időállók még ma is? Ki volt az, aki szembe mert szállni a világ összes "Pápás papságával" a Szentírásból felismert igazságért, hogy mindenkihez eljuthasson az ige, és mindenki a saját anyanyelvén olvashassa a Bibliát?

Tehát megint “eljött” a Reformáció. Vajon mit lehet megreformálni?

Sokszor megszokottan mondjuk ki, hogy reformálunk valamit, közben pedig nem teszünk semmit, mert figyelmen kívül hagyjuk, hogy magunk felülvizsgálása nélkül nem is jutunk el a megújuláshoz.

Emlékezünk, igen, a régi dolgokra, a múltra de annyira csak, hogy nem gondolunk bele, mit üzenhet nekünk a régmúlt. Ha valóban meg akarjuk élni a reformációt, akkor kell lépni, s áttenni az ünnepet a mai valónkba. Az igazi ünnep mindig belül zajlik le, kissé eltávolodva a közösségtől, de mégis együtt vele. Biztosan mindannyian átéltünk már hasonlót, amikor megfogalmazódik bennünk valami olyan, ami elindít egy újabb napot, mikor felismerésekkel, fogadalmakkal telve kezdünk el “rendet tenni” magunk körül.

Luther szerint a lelkünk ápolását távol kell tartani a földi élet gondjaitól, s előre kell tekintenünk. A reformáció jelentheti ezt az újat is, amit én magam ismerek fel. Reformációra készülve, magamba nézve vizsgálom, hogy mi az, ami “megreformálódott” bennem az elmúlt évben. Persze, ezekhez hozzátartozik a bűnbocsánat, az elfogadás, “a hit, a remény, a szeretet”, a csendes szobában, a templomban vagy a természetben olykor néhány perces elmélkedések alkalmával. (Kép lent: Luther Márton - Forrás: Pixabay - Hansbenn)

Az ünnepek, az évfordulók és az emlékezések sokszor fájdalommal, szenvedéssel járnak, gyakran régi sebeket felszakítva éljük meg azokat. Segítség erre a reformáció, ha nem frázisként tölt el bennünket, hanem áthatja a szó teljes lényege elménket, szívünket és akarásunkat. Az 500 évvel ezelőtt történt reformáció Európát felkavaró zavaros történelmi eseményeket vonzott maga után. A reformáció, mely a mi életünkbe egy útmutatást adhat, hogy lám, valaki az igazának hangot adott, s ez a valaki megkapta munkájához a segítséget, nem volt egyedül.

Luther nem volt hős, vallomása szerint “bekötött szemmel” indult neki a munkának Istenre hagyatkozva, s ha tudta volna, mi vár rá, nem biztos, hogy engedelmeskedett volna.

Napi olvasmányaimhoz hozzátartozik, hogy majd’ mindennap átnézek egy-egy oldalnyit Luther írásaiból. Csodálom azt a látásmódot, amit az élet dolgairól papírra vetett. Az egy-egy oldalacska épp elég arra, hogy mélyebben elmélkedjek az adott témán, és rávetítsem azt a saját életemre.

De vajon ki volt Luther Márton?

Erfurt, Ágoston rendi kolostor  - Luther kép (5. kép): Augsburgi múzeumban, Szent Anna templom múzeuma (A képek a feltöltő munkái)

Kitűnő elme, aki könnyen tanult, 1505-ig kiváló képességekkel végezte el az alap, majd a jogi szakot az Erfurti Egyetemen, ahol tanult még zenét, bölcseletet, matematikát, csillagászatot, talán szinte mindent, amit akkor lehetett.

Legenda szól arról, hogy egy viharban fogadalmat tett, ha túléli, akkor beáll szerzetesnek.  Túlélte, és jelentkezett Erfurtban az Ágoston rendi kolostorba, ahol szigorú szerzetesi életet élt. 1512-ben a teológia professzoraként kezdte meg a hivatását.

Később Wittemberg prédikátora lett, ahol további bibliai kutatása révén jutott el a felismerésre, hogy Isten örök igazságossága tiszta kegyelmi ajándék a Jézus Krisztusba vetett hit által (Rom 1:17). Ennek alapján újraértelmezte az egyház munkásságát, s leegyszerűsítve kérdéseket vetett fel a fényűzés visszaszorítására, mivel ekkor búcsúcédulák árusításával gyűjtött X. Leó pápa egy új, díszesebb templom megépítésére Rómában. Luther tiltakozásával véleményezte Tetzel mondását: "Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt", vagyis, "Mihelyt a pénz a ládikába hullik, tisztítótűzből a lélek kiugrik".