Kedvelj minket a Facebookon!

A MINIMALIZÁLÁS KORA

 

Világszerte egyre többen döntenek amellett, hogy a pazarló, modern életformát hátrahagyva egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életmódra váltanak. Nemet mondanak az esztelen fogyasztásra és lemondanak inkább egy nagy halom használati tárgyról, hogy több életteret nyerjenek.

"Ahelyett, hogy arról álmodoznál, mikor mehetsz újra nyaralni, építs fel inkább egy olyan életet, amely elől nem akarsz elmenekülni." Seth Godin

 

Út a minimalizmus felé

Sokan azért teszik meg a lépéseket a hulladékmentes és minimalizált élet felé, mert megelégelték, hogy gyakorlatilag minden a fogyasztásról szól körülöttük, és a tárgyak kultuszáról az emberi kapcsolatok és a közösségi élmények helyett. Vannak, akik annyira komolyan veszik ezt, hogy egyszerűen a használati tárgyaik java részétől megválnak valamilyen módon – többnyire eladják, eladományozzák. Egyszerűen a kevesebb-több elve alapján lefaragják a felesleget, és sokan akár mini otthonokba, felturbózott, modernizált lakókocsikba költöznek, 20-30 négyzetméteres vagy még kisebb, függőlegesen osztott terekbe. Mindössze annyi ingóságot visznek magukkal, ami ebben az új élettérben elfér. Rendkívül kreatív megoldásokkal kihasználják a legkisebb zugot is, átalakítható bútorokkal és kellékekkel. Így sok az egyben megoldásokkal rengeteg hasznos helyet nyernek. Nincs semmi kihasználatlan, semmi felesleges, mégis gyakran szinte luxus lakosztálynak néz ki az otthonuk. Mert az a kevés, ami van, az viszont egyedi és jól kitalált, többfunkciós darab egytől egyig. Ők minden napjukat úgy élik meg, mintha egy nyaralóban lennének – sokan a nyaralást töltik akkora térben, mint ők a mindennapjaikat. Viszont – főleg, akik mobil házakban élnek – rendkívül rugalmasak, és valóban úgy élnek, mintha minden napjuk vakáció lenne. A szinte mesébe illő hobbit házak is gombamód szaporodnak az utóbbi időben. (Minimalizált otthonok: Tiny Houses)

 

Kevesebb holmi, kevesebb gond

Azok, akik saját döntésük alapján költöznek nagy házból, lakásból kicsi, saját házba, lakásba, többnyire azért is döntenek így, mert már megélték a másik véglelet is. Látták, hogy a sok tárgy megszerzése, fenntartása, gondozása mennyi energiát, pénzt és időt vesz el tőlük. Legtöbben abból a megfontolásból adják fel régi, nagy életterüket, mert nem akarnak tovább vesződni a rengeteg ingósággal. Megint mások, eleve nemet mondanak a hatalmas és drága, szinte csak hitelből fedezhető ingatlanokra, mert nem akarnak egy életre eladósodni. Inkább egy kisebb, de minden szempontból fenntartható otthonra szavaznak. Gyakran megújuló energiával felszerelt, kicsi, modern és természetes életteret alakítanak ki, mely szinte beleépül a természetbe. Akár egy lépéssel a természetben találják magukat. Itt élnek, dolgoznak. A mini otthonok lakói szembe mennek kicsit az árral, amikor nemet mondanak az egész életüket lebilincselő hitelekre, kerülnek minden felesleges beruházást. Egy lakberendezéssel kapcsolatos műsorokra szakosodott TV csatornán több olyan műsort láttam, ahol nagyrészt amerikai mini otthonokat mutattak be. A lakók egytől egyik azt vallották, hogy könnyebb és egyszerűbb lett az életük. Saját bevallásuk szerint is, mivel kevesebb és gyakran csak a legszükségesebb dolgokra költenek, rengeteg pénzük és idejük marad. Vagyis marad idejük magára az életre. Ne gondolja bárki, hogy csak hóbortos fiatal párok, egyedülállók vagy nyugdíjasok döntenek így. Komplett családok, gyakran 2-3 gyerekkel döntenek a mini otthonok mellett.

 

Kiszállás a mókuskerékből

A leggyakoribb indok, amiért néhányan mini otthonokra váltanak, vagy eleve kicsit választanak, az a hitelek elkerülése. A saját erőből finanszírozott kicsi és modern otthonok nem kötik a hitelek rabigájába 10-30 évre a lakókat. A megújuló energiákkal könnyedén fedezik a kicsi otthonok energiaigényét is, így kevesebbet költenek rezsire. Mivel keveset is vásárolnak és gyakran megtermelik a táplálékuk egy részét is a konyhakertben, szinte minimálisak a kiadásaik. Így a napjaikat sem a reggeltől estig tartó robotolással töltik. Manapság sokan panaszodnak még mindig, hogy nem jutnak ötről hatra, és rengeteget kell dolgozni, hogy előteremtsék a család szükségleteit. Ez a megoldás és példa talán az ő bajukra is gyógyír lehet. Sokan már itthon is felismerik – főleg fiatalok – ennek a minimalizált életnek az előnyeit.

 

A kisebb élettér fenntarthatóbb

Hosszú távon szabadabb, mobilabb életet tesz lehetővé, ha nem kell állandóan az ingóságok beszerzésére, fenntartására keresni. Világszerte sok embernek okoz gondot a nyugati világban szinte járványszerűen terjedő felhalmozási kényszer a fogyasztói társadalom követelései miatt. Ezalól a nyomás alól egyre többen úgy vonják ki magukat, hogy egyszerűen nemet mondanak a fogyasztásra. Ez nemcsak azért fenntarthatóbb, mert kevesebbet költenek így, hanem mert a meg nem vett tárgyakból náluk nem keletkezik hulladék. A személyes ingóságok sajnos gyorsan elavulnak, tönkremennek manapság, vagy jön az újabb verzió és sokakat arra ösztökél, hogy vegyen újabbat, dobja el a régit. A régi elveszíti az értékét és az eldobásukkal rengeteg le nem bomló, káros hulladék keletkezik, ha a szeméttelepre kerülnek. Ugyanígy, a függőleges építkezés és a kisebb élettér választása is kevesebbe kerül. Sok helyen a városokban a magas ingatlanárak miatt is kényszerültek bele először abba, hogy kisebb lakást vegyenek. Ma viszont sokan ebből már filozófiát gyártottak és tudatosan húzódnak vissza, adják alább az igényeiket a fenntarthatóság jegyében. A kicsit könnyebb kifűteni, takarítani, finanszírozni. Összességében kevesebb felesleggel, kiadással és hulladékkal jár. Ma már a kicsi otthon nem a szegénység jele, sokkal inkább egy tartalmasabb, gazdagabb élet lehetőségét kínálja.

A Facebookon további érdekes képeket láthatsz: Tiny Homes és Tiny Houses and Container Homes country