Kedvelj minket a Facebookon!

KARCSÚSODNI LASSAN, DE BIZTOSAN

 

“Megpróbáltam sokszor, végeztem kúrákat, meg koplaltam, tornáztam és sok-sok mindent fogyasztottam, egy darabig jó volt, majd minden visszajött.” Ugye, ismerős sokunknak ez a mondat? Gondolatban vagy kimondva sokszor terheltük magunkat vele? Hamar akartunk eredményeket, időpontokat tűztünk ki, de sokszor menet közben feladtuk, majd csalódottan megállapítottuk, hogy „ez sem működik nekem”, ugye?

 

Szeretnék karcsúsodni! Segítségeteket kérem! Velem tartotok?

Tehát a fogyókúra. Megpróbáltam, nem egyszer. Hányszor fogyókúráztam, sokszor meg sem mondtam senkinek, még a férjemnek se. Gondoltam, majd villognak, hogy milyen karcsú vagyok. Teljesen titokban tudtam tartani a család előtt, az sikerült, ha a célt nem is tudtam elérni – közben sem, és utána sem vette észre senki. Hurrá. Csak én kínlódtam magamban.

Volt, amikor azzal csaltam egy családi ünnepségen, hogy karcsúsító alsóneműt vettem fel a ruhám alá. Alig fértem bele a csodafehérneműbe. A hatás azonban nem maradt el. Több rokonom megkérdezte: „Zsuzsa, te fogytál?” Hümmögtem valamit válaszként. Meg sem mertem szólalni – enni meg még inkább nem mertem. Nem fért volna már hova.

A visszatérő fogyókúra neked is titkos életformáddá vált? Akkor miért nem teszünk úgy a mindennapokban, hogy már nem is nevezzük vagy tekintjük kúrának, hanem csak úgy teszünk.

Használjuk természetesen a kifejezést, például: “Így élek, nekem így jó, ezt és ezt teszem hellyel közzel rendszeresen...” A kúra szó takar egy olyat, hogy van egy kezdete és vége. Tehát, ha kúrát végzek, akkor mindenki feltételezi, hogy csak egy bizonyos ideig tart. Igen, és mi van utána? Hát ugyanaz, ami előtte. Szervezetünk, észjárásunk csakhamar visszaáll az előtti állapotra, mert én csak egy kúrát akartam. Tehát, a mindennapok részévé kell tennem, mint a fogam tisztítását, vagy épp, hogy szoktam ebédelni. Ami eddig jó volt, lépésről lépésre építsük az életünkbe.

Este fél kilenc van. Karnyújtásra van tőlem a családnak készített dublacsokis sütemény, és tervezem a hétfői karcsúsító életmódot. Következetes leszek, annyi biztos. Segítetek nekem? Ha együtt csináljuk, könnyebb lesz. Nincs határidő, mikor mennyi tűnik el a feleslegből, a természetes almaecetes ital végzi munkáját, és én csak karcsúsodom!

Jelentkezéseteket a következő emailcímen várom: tudatosszulo@tumag.hu (Részleteket lentebb olvashatsz.)

Az utóbbi hetekben a fogyókúra témájával kapcsolatban gondolkodtam azon, mi az, ami valaha is bevált nekem: az almaecet. Két évtizeddel ezelőtt, éveken keresztül ez az ital volt az, amely segítségemre volt a karcsúsodásban és szintentartásban.

 

Karcsúsodjunk együtt - miben segít az almaecet?

Az almaecet súlycsökkentés témáját jóval előbbre vettem, mint terveztem, mert minden ismerősömnek (főként hölgyeknek) ez jutott eszébe róla, és kéréssel fordultak hozzám, hogy erről írjak. Minden hölgynek volt egy kedves mosoly a szája szegletében, mikor erre gondolt, s egy pillanatra elmerengett. Már szinte sportot űztem csodaecetem témájának a felhozásából a beszélgetések során, mert élveztem azt a kedves mosolyt, ami azt jelentette, hogy nemcsak az én “szívügyem” az alma ecetje. Tehát az almaecet segít.

 

Mik a tények?

Az almaecet zsírégető (tapasztalat érkezett, alul olvashatod), baktériumölő, méregtelenítő hatása megújítja, felszabadítja testünket a feleslegtől. Tehát megkönnyíti közérzetünket, napunkat, de még a talpunkra nehezedő nyomást is. Feltétele a rendszeres, rendszeresen visszatérő fogyasztás, ezért ne vigyük túlzásba az adagolást, inkább a fogyasztásának a gyakoriságát növeljük. Legjobb talán, ha egy üvegbe elkészítjük a napi adagunkat.

 

Ajánlott fogyasztási módok:

1 pohár vízbe 1-2 teáskanál almaecet. (Aki a méz hatását is szeretné élvezni, az napi egy pohár klasszikus almaecetes-mézes csodát is keverjen be magának.)

Első javaslat: étkezés előtt egy pohár ital elfogyasztásával előkészíteni az emésztőrendszert. Ez legalább napi 4-5 alkalmi fogyasztást jelent kétszer, és lehet reggel is, este is, csak úgy. (Jarvis).

Második javaslat: Reggel, este felhörpinteni egy pohárkával, és étkezés közben pedig lassan elfogyasztani egy pohárral.

Harmadik javaslat: a napi munkánknak megfelelően akár keverve az első két javaslatot, a saját kedvünkre akkor fogyasztani, ami nekünk a legjobb és legjobban esik, vagy csak étkezés előtt, vagy csak étkezés után. De egy bizonyos mennyiséget naponta kellő rendszerességgel fogyasszunk el, és az se baj, ha egy-egy nap kimarad, mert hát életünk részévé tettük ezt az italt, mintha vizet innánk.

Sokaknál előbb a karcsúsodás, a zsírpárnák csökkenése jelentkezik

Jarvis doktor tapasztalata, hogy a súlyveszteség fokozatosan alakul ki, és lehet, hogy sokaknál előbb a karcsúsodás, a zsírpárnák csökkenése jelentkezik. 2 hónap alatt akár 2,5 cm-rel szűkíthetjük a szoknyánkat, további hónapok alatt megint akár 2-3 centivel, s egy év alatt akár több mérettel is kisebb ruhát vehetünk. (Persze mindez mellé ő normál életformát gondol, amikor ritkán esszük túl magunkat, kerüljük a megtapasztalt súlygyarapító ételeket, és még a mozgást sem vetjük meg minimum rendszeresen sétálunk.)

 

“Ha naponta rendszeresen iszunk almaecetet, fölösleges súlyunktól egyszerűen és könnyen megszabadulhatunk. Ha olyanok a körülményeink, hogy az almaecetes kezelést nem tudjuk az étkezéseknél betartani, akkor ihatjuk ezt reggel, a nap folyamán bármikor, este lefekvésnél is.” (D. C. Jarvis)

 

Olvasói tapasztalat:

Hét éve ismertem meg az almaecet és méz együttesét. Mikor először kezdtem használni mézzel ittam, aztán többször méz nélkül. Azt vettem észre, hogy a tokám lassan kisebbedik. Másfél-két hónap alatt értem el ezt az eredményt. Jobb lett az emésztésem, elmúltak a felfúvódások is.

Azóta több mindenre eredményesen használtam csak az almaecetet, mint bőrbetegség (kiütés, viszketés), elmúlt a valószínű gyomorszáj problémából adódó szájszag is, és még készítek minden évben én magam almaecetet.

Nem vagyok elég kitartó, időnként fogyasztom csak, de akkor elmúlik a köhögés, a nátha, a puffadás.

L. Tímea Budapestről

 

Valami bajunk van, mindig el kell dönteni, hogy mit választunk. Vannak problémák, mikor az orvos segítsége szükséges, éppen ezért a tanácsokat, tapasztalatokat olvasva, mindenki maga dönti el, hogy szükséges-e orvos segítsége az ő esetében, mert ha már állapota túllépte a „csak népgyógyászati kezelés” határát, akkor ne kockáztasson, forduljon szakemberhez. A népgyógyászati kezelést ilyen esetben a gyógyulás közben, vagy után használjuk betegségek megelőzéséhez, egészségünk megőrzéséhez.

 

Továbbra is várom leveleteket az almaecet és méz csodájával kapcsolatban, s külön beszámolótokat a karcsúsodással kapcsolatban: tudatosszulo@tumag.hu

Valamint azok levelét, akik csatlakoznak hozzám, és (névvel vagy név nélkül) megosszák velem rendszeresen karcsúsodó tapasztalatukat. Az email tárgyához írjátok be: „Karcsúsodom!”

TUMAG – A Tudatos Magazin