Kedvelj minket a Facebookon!

A HOFBURG ELSŐ FÜRDŐSZOBÁJA

Valóban Sisi építtette? - Mária Ludovika magyar királyné​

 

A fiatal Erzsébetnek kezdetben nem volt saját fürdőszobája a Hofburgban, helyette a császári család többi tagjához hasonlóan ő is kapott egy mosdótálat, amelyet a hálószobájában helyeztek el. Ez nem volt neki elég, így miután a császárral házasságot kötött, biztosítottak számára egy fadézsát, illetve később valószínűleg egy fakádat is. A bécsi udvar megdöbbenéssel fogadta, hogy az ifjú császárné naponta, minden ruhát levetve fürdőt vesz (Erzsébet császárné szépítő fürdői). Zsófia főhercegné udvarában - mert ez sosem lett igazán Sisié - a spanyol etikett szigorú szabályai uralkodtak, amelyek már akkoriban is elavultnak számítottak.

Erzsébet George Raab festményén (Koronázás, 1867)

 

A köztudattal ellentétben nem Sisi volt az, aki a Hofburg első fürdőszobáját építtette. Egy 1826-os leltári feljegyzésben olvasható, hogy újjáépítették II. Ferenc császár harmadik feleségének, a politikai életben aktív részvételt vállaló Mária Ludovika osztrák császárnénak és magyar királynénak 1810-12 környékén elkészült fürdőszobáját. Mária Ludovikáról, Mária Terézia császárnő francia származású unokájáról csak nagyon keveset tudunk, mi, magyarok, de érdemes néhány szót ejtenünk róla.

Mária Ludovika törékeny és beteges egészségi állapota ellenére (mindössze 28 évesen halt meg tüdőbajban 1816-ban) kora politikai életében komoly részt vállalt. Nemcsak a felesége, hanem a tanácsadója is volt férjének, aki, Ferenc Józsefhez hasonlóan, nagyon takarékos uralkodóként ismert. Mária Ludovika császárné is, mint Sisi, nagy hatással volt urára - meg kell jegyeznünk, hogy ő a politikai életbe könnyebben bele tudott szólni, mint Erzsébet.

Mária Ludovika

Erzsébetről kevesen tudják és tudták akkoriban, hogy nagyon művelt, felvilágosult, és a politikában tájékozott asszony volt, azonban neki volt egy olyan anyósa, aki ellehetetlenítette az udvarban. Mária Ludovika, legnagyobb szerencséjére, ilyen rokonnal nem büszkélkedhetett. Valószínűleg akkor építették ki neki a fürdőszobát, amikor rávette férjét, a császárt arra, hogy teljesen felújítsák a saját lakosztályaikat. Sajnos mára a fürdőszobából semmi, csak az említett, 1826-os feljegyzésben található utalás maradt ránk.

Mária Ludovika szintén királynéja volt a magyaroknak. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia róla kapta a nevét, aki a koronázási tiszteletdíjából 50 ezer forintot ajánlott fel az épület felépítésére 1808-ban. Az intézmény közadakozásból és a hazafiak adományából készült el, és a mögötte található szoborcsoport az osztrák császárnénak és magyar királynénak, Mária Ludovikának, valamint Buttler János grófnak (aki 126 ezer forintot ajánlott fel) és József nádornak (aki az épület alapkövét letette 1831-ben) állít emléket.

Visszatérve Erzsébetre és a fürdőszobájára, el kell, hogy mondjam, szintén nem ő volt az, akinek elsőként vízöblítéses wc-t szereltettek be a hofburgi lakosztályába. Anyósának, Zsófia főhercegnének 1835-ben építették be az első úgynevezett “szagtalan kényelmet angol mintára”. Ferenc József császár puritán uralkodó lévén még a vízöblítéses wc-t is elutasította, így ő meglehetősen későn, csupán 1899-ben szereltetett be egyet magának.

 

Ajánlott: Hol volt Sisi fürdőszobája a Gödöllői Királyi Kastélyban?

Erzsébet császárné szépítő fürdői

A legfrissebb, Erzsébet királyné életével kapcsolatos írásokról itt értesülhetsz: Facebook – ERZSÉBET KIRÁLYNÉ

Képen lent: Sisi fürdőszobája a bécsi Hofburgban -  © Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H. / Alexander Eugen Koller​

Felhasznált irodalom:
Katrin Unterreiner: Sisi - Myth and Truth​
Chris Stadtlaender: Sisi császárné titkos szépségreceptjei
Mária Ludovika életrajza
Ajánlott olvasmány Mária Ludovika osztrák császárné és magyar királyné iránt érdeklődőknek, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiáról sok-sok képpel. Egyvalamire azonban felhívnám a figyelmet: Mária Ludovika sosem volt királynő, habár a cikk címében ez olvasható (az írás később helyesen, királynéként utal rá). Ő az uralkodó felesége, tehát királyné volt. A cikk ettől eltekintve nagyon érdekes és tartalmas írás: ​Itt elolvasható.
Képek: 1; 2; 3