Kedvelj minket a Facebookon!

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ KUTYÁI

 

Megjegyzés: Alább egy 2015-os írásom következik. Az cikk megírása óta kutatásaim során rájöttem arra, hogy Shadow valójában egy fekete német dog volt, és nem írfarkas, ahogyan az eddig magyarul megjelent könyvekben olvashatjuk. Írásom ezzel kapcsolatban hamarosan olvasható lesz.

Erzsébet minden kétséget kizáróan imádta a kutyáit, akik a kastélyban is követték a gazdájukat. Kedvenceiről még külön portrékat is készíttetett, legtöbbet az ír farkaskutyáról. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy többször kapták őt lencsevégre egy-egy kutyájával, mint a szűkebb családjával. (Még a testvéreivel is többet engedte magát lefényképezni, mint a férjével vagy a gyermekeivel.) Egyik kedvenc fajtája az ír farkas volt, amelyből az első kölyköt Viktória királynőtől kapta ajándékba. Az egyik írfarkas kutyáját Horseguardnak hívták.

A források szerint nemcsak egy, hanem több, legalább kettő, nagyon hasonló ír farkaskutyája lehetett a királynénak. Állítólag a nagyobb kutyákat részesítette előnyben, azonban számtalan kép készült róla kistestű fajtákkal is, ezek közül ráadásul több fotokópián láthatjuk Sisit mosolyogni!

Ludwig Angerer felvétele: A királyné egyik kutyájával (1864) - Sisit svájci blúzban láthatjuk

Erzsébet fia, Rudolf főherceg a végrendeletében is megemlékezett a vadászebeiről. A kutyák iránti szenvedélyét, ahogyan személyiségének több vonását, édesanyjától örökölte, a császár ugyanis nem különösebben rajongott a kutyákért. A királyné a kutyák gondozására külön embert foglalkoztatott, aki magát a királyi ebek gondozójának hívatta. Ez a "pozíció" az udvarban köznevetség tárgya volt, és a feladatkör betöltőjét gúnyosan "Királyi kutyamosónak” hívták.

Habár Erzsébet kutyáiról nagyon sok kép maradt ránk, a fotókon és festményeken szereplő kutyák nevét nem tudjuk vagy nem teljes bizonyossággal tudjuk. A lenti fényképen a királynét valószínűleg Horseguard nevű, világos színű írfarkasával láthatjuk.

A Shadow és Horse-guard kutyaneveken kívül, amelyeket valószínűleg több kutya is örökölt, más elnevezéseket is ismerünk: Dragon, Roma, Fanton, Morphy, Hamlet (Erzsébet nagyon szerette Shakespeare drámáit, különösen a Szentivánéji álmot.) és Platho. Sisi két kedvenc kutyáját, egy Shadow és egy Platho névre hallgató ebet, a Gödöllői Királyi Kastély kertjében temettek, el egymás mellé. A sírkövekről fotó is fennmaradt. Sajnos, Platho sírköve a kastély hányattatott évei során eltűnt, de 2010-ben egy rekonstruált sírkövet helyeztek el az eb eredeti nyughelyén.

Emil Rabending felvétele a királynéról, aki valószínűleg Horseguard nevű kutyája társaságában látható (1865-66)

Papházi János, a Gödöllői Királyi Kastély múzeumi osztályvezetője a műemlékem.hu-nak elmondta, hogy a fennmaradt leírásokból lehetetlen megállapítani biztosan, milyen fajtájúak a kastélyparkban eltemetett ebek. Azt tudjuk, hogy Shadow, egy fekete német dog 1875. november 21-én halt meg. Shadow mellett nyugszik egy másik kedves kutyája, Platho, aki 1881. október 30-án halt meg. Papházi János elmondta az előbb említett honlap újságírójának, hogy a források szép juhászkutyaként említik. (Az interjú itt olvasható)

És hogy a királyné hogyan vélekedett a kutyáiról, az az alábbi rövid idézetből is kiderül. Következzen egy részlet Erzsébet egy 1976. március 26-án kelt magyar nyelvű, angliai leveléből (ahol falkavadászatokon vett részt), amelyet a Bécsben tartózkodó Ferenczy Idának írt (eredeti helyesírással közöljük): „Mit gondolsz, hű maradt e nekem Plato, fog e nekem örülni s a régi lenni? Hányszor gondoltam rá, s vágyódtam utána. Azt tudom, hogy én őtet nagyon szeretem s alig várom visszont látni!" A "nagyon" szót Erzsébet aláhúzta, hogy ezzel is külön hangsúlyozza akkori kedvenc ebe iránti szeretetét. A királyné levelei Ferenczy Idához - ITT. (Tolnayné Kiss Mária: Kedves Idám! - Leveleskönyv, 92. oldal)

A Gödöllői Királyi Kastély egyik muzeológusával nemrég készült egy igazán érdekes, körülbelül 5 perces interjú egy rövid film kíséretében arról, hogy Erzsébet királyné a lovait és a kutyáit is imádta. Az interjú az M1 - Kék bolygó című műsorában került vetítésre, a filmet a HIRADO.HU weboldalon, ITT lehet megnézni.

Platho és Shadow helyreállított sírkövei - Erzsébet királyné (Szabó Dóra) két udvarhölgyével  © Gödöllői Királyi Kastély

A legfrissebb, Erzsébet királyné életével kapcsolatos írásokról itt értesülhetsz: Facebook – ERZSÉBET KIRÁLYNÉ

In EnglishTHE EMPRESS LOVED HER DOGS​

A cikkem 2015.11.26-án jelent meg először Az igazi Sisi című weboldalamon.

Felhasznált irodalom:
Brigitte Hamann: Erzsébet királyné
Erzsébet Királyné Fórum 
Tolnayné Kiss Mária: Kedves Idám! - Leveleskönyv, 92. oldal
Visszakapják sírkövüket a kedvenc ebek: ITTSISSI MEMORIAL” KLUBKIÁLLÍTÁS Gödöllőn (Magyar Ír Farkasagár Egyesület) 
Koronázási Hétvége (a rövid felvétel utolsó pillanataiban láthatjuk a “királynét”, vagyis Szabó Dórát az ír farkassal):