Kedvelj minket a Facebookon!

AZ ÁLLATVÉDELEM KÖZÖS ÜGYÜNK! Tegyél Te is az állatvédelmi törvény szigorításáért!

 

Annak ellenére, hogy nagyon sokat beszélünk az állatvédelemről, az állatok jogairól, napról napra egyre több borzalmas esettel találkozhatunk mind a médiában, mind pedig a közösségi oldalakon. Nagyon sokan épp csak rápillantanak ezekre a hírekre, és rögtön tovább görgetnek, mondván, hogy szomorú, de úgysem tudok segíteni.

Szerencsére azonban – köszönhetően a Facebooknak – egyre több érdeklődőt vonz a téma, egyre több civil állatvédelmi alapítvány, nonprofit szervezet van segítségünkre abban, hogy a talált kutyákat és macskákat ideiglenes befogadóhelyeken elhelyezze, és gazdát keressen nekik. Ugyanakkor azt is nagyon jó látni, hogy egyre több állatorvosi rendelő kínál ivartalanítási akciókat abból a célból, hogy ezeknek a kóborló állatoknak a számát visszaszorítsa, ugyanakkor örökbefogadási napokon várnak mindenkit, aki szeretne örökbe fogadni egy-egy gazdátlan, kóbor állatot.

Magyarországon törvény védi az állatok jogait és a felelősségteljes állattartást, azonban hiába van a jogi háttér biztosítva, az állatkínzók nagy része megússza a felelősségre vonást. Az utóbbi években csak néhány esetben született olyan döntés, amely során az állatkínzó ténylegesen a jogszabály szerint szabadságvesztést kapott.

Sajnos a 2017-es év során egyre több brutális állatkínzásról hallhattunk, az egyik legutóbbi esetben a harmadik kerületben egy félig megnyúzott cicát találtak, akit a professzionális orvosi segítség ellenére sem tudtak megmenteni. De említhetnénk a brutális kegyetlenséggel kivégzett gólyát is, illetve azokat a névtelen áldozatokat, akik nem kerültek be a híradásokba. Talán az utolsó csepp a pohárban a megkínzott cica esete volt, amely után viharos gyorsasággal kezdett szerveződni egy polgári megmozdulás abból a célból, hogy az állatvédelmi törvényt szigorítsák, valamint a lakosság figyelmét felhívják ennek fontosságára.

Miért fontos aláírni a törvénytervezetre vonatkozó petíciót? Többek között azért, mert mindannyiunknak – még akkor is, ha nem tartunk háziállatot – kötelességünk megfelelő módon gondoskodni kedvenceinkről, valamint az állatok jogaiért való kiállás egyre kardinálisabb kérdés. A Macskavilág Alapítvány 2017. augusztus 19-ére békés megemlékezést szervez egy Flashmob keretein belül.

 

„A MACSKAVILÁG ALAPÍTVÁNY támogatásával, civil magánszemélyként kezdeményezzük a ’gyertyagyújtás flashmob’ eseményt a megkínzott, meggyilkolt állatok emlékére, illetve békés figyelemfelhívásként, miszerint a társadalomnak elege van már ebből a borzalmas állapotból, amely mostanra az országban kialakult az állatkínzás, állatbántalmazás terén.

Az esemény csendes, békés megemlékezés egy Flashmob keretein belül. Gyülekezés 19 órától, mécsesek meggyújtása 19.30-kor, az esemény vége 20 órakor. Helyszín: Hősök tere, Budapest 1146. Kérlek, hozzatok magatokkal mécsest, és aki tud, az lehetőség szerint legalább A4-es méretben kinyomtatott képet azokról az állatokról, akikről szeretne megemlékezni.

Kedves Állatbarát, Jóakaratú Emberek! Gyertek el, és mutassuk meg, hogy a társadalom elítéli ezeket a bűntetteket és sürgős változást szeretne, szigorúbb állatvédelmi törvényeket, valamint azok tényleges alkalmazását a bírák által!

A Gyertyagyújtás a megkínzott állatokért - Flashmob BÉKÉS kezdeményezés, a megemlékezés célja nem a gyűlöletkeltés, hanem a figyelemfelkeltés.

Kedves Állatvédő Szervezetek, képviseljétek magatokat Ti is!

A helyszínen hivatalos aláírásgyűjtés is lesz az állatvédelmi törvény szigorítása érdekében. Mindenkinek ott a helye, akinek számítanak az állatok. AZ ÁLLATVÉDELEM KÖZÖS ÜGYÜNK!”

Az esemény Facebook oldala: Gyertyagyújtás az állatkínzás áldozataiért - Flashmob Budapest!

TOVÁBBI ALÁÍRÓHELYEK, az az állatvédelmi törvény szigorításáért, országos lista ITT. Kérünk, írd alá Te is, az állatvédelem közös ügyünk!

 

Szépvölgyi Zoltánt, a Macskavilág Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdezte a TUMAG Magazin a holnapi eseményről, valamint a megmozdulásról.  

 

1. Annak ellenére, hogy van az állatok jogait védő törvény, ez sajnos nem elég. Hogyan kellene megváltoztatni a törvényt, hogy ténylegesen az állatok jogait védje?

Ez inkább jogi kérdés. Az állatvédelmi törvény alapvetően védi az állatok jogait, nem ezzel van a baj. A baj az emberiséggel van, akik közül sajnos egyre többen követnek el állatok elleni bűncselekményeket. Tudomásom szerint egyetlen esetben szabtak ki letöltendő börtönbüntetést állatkínzóra, ami nagyon kevés és nincs elrettentő ereje. Ez nyilván egy összetettebb kérdés, mert az állatok védelmének fontosságát, az állatszeretetet már gyermekkorban el kellene kezdeni megtanítani, mert az emberek többsége ekkor szívja magába azokat az információkat, melyek meghatározzák későbbi jellemét. Ha az állatok védelme, az állatok megbecsülése nagyobb szerepet kapna, valószínűleg kevesebb kegyetlenséget követnének el ellenük. A törvény módosításának az elkövetőkkel szemben alkalmazott szigorúbb büntetés alkalmazását kellene eredményeznie, ugyanis jelenleg köztünk élnek azok az emberek, akik kegyetlen módon megkínoztak állatokat, és sajnos nem tudhatjuk, hogy mikor követnek el újabb, hasonló tetteket, vagy akár ember ellen irányuló bűncselekményeket.

2. A hétköznapi ember mit tehet ebben a kérdésben?

A hétköznapi embernek jobban oda kellene figyelnie a környezetére, a szülőknek a nevelés során nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az állatokkal való bánásmódra, jobban meg kellene szerettetni a gyermekekkel az állatokat. Állatokkal együtt lenni és állatokkal foglalkozni egyébként csak pozitív hatással van egy gyermek személyiségének alakulására. A másik oldalról pedig jobban oda kellene figyelnünk házikedvenceinkre, sajnos emiatt van, hogy a mi alapítványunk már szinte csak benti tartásra ad örökbe macskát, mert nagyon rossz a tapasztalat a kijárós állattartással kapcsolatban. Ami egyébként egy szomorú dolog, de sajnos ide jutottunk mára.

3. Ön szerint mekkora figyelmet kapnak hazánkban az állatvédelmi kérdések?

Úgy gondolom, hogy Magyarországon az állatvédelem még nagyon gyermekcipőben jár, és ez sajnos alapvetően az állam hibája; hiszen az oktatásban sem fordítanak nagy hangsúlyt erre a kérdésre, illetve államilag sincs megfelelő módon támogatva a kóbor állatok ivartalanítása, a rászorulók segítése ezen a téren, valamint a szaporítók ellen sem lépnek fel megfelelően, és ugye, nem utolsósorban az állatkínzók elmarasztalása sem történik meg megfelelő módon. Ezeket a kérdéseket a magántámogatásokból és 1%-okból tengődő állatvédelmi szervezetek próbálják meg egy szélmalomharc keretében megoldani, de sajnos még itt is nagy a széthúzás, ami tovább nehezíti ezt a kérdést.

4. Mi a rendezvény célja, és mik voltak azok az okok, amelyek elindították ennek kezdeményezését?

A rendezvény célja elsősorban a figyelemfelkeltés, továbbá a megemlékezés a sok szörnyűség áldozatairól. Békés céllal, gyűlöletkeltés nélkül szeretnénk ezt lebonyolítani, egy komolyabb társadalmi megmozdulás kezdő lépéseinek egyikeként.

5. Hogyan érdemes készülni a Flashmobra, és milyen menete lesz az eseménynek?

Egy Flashmob esemény lényege, hogy viszonylag spontán alakul és gyorsan lezajlik, ez az engedélyek szempontjából is fontos, hiszen ezt az eseményt ugyanúgy be kellett jelentenünk a hatóságoknak. Reményeink szerint nagyon sokan eljönnek, lesz pár rövid felszólalás, lesz egy látványos, tömeges gyertya- és mécsesgyújtás. Szerencsére több magyarországi nagyváros csatlakozott hozzánk, így elmondhatjuk, hogy ez nem egy fővárosi, hanem egy országos szintű esemény lesz, mely elindít egy további eseménysorozatot, és remélhetőleg lépéseket is az állatvédelem javítása és a törvények szigorítása terén.

 

AZ ÁLLATVÉDELEM KÖZÖS ÜGYÜNK!

 

TOVÁBBI ALÁÍRÓHELYEK, az az állatvédelmi törvény szigorításáért, országos lista ITT. Kérünk, írd alá Te is, az állatvédelem közös ügyünk!

Ha támogatod az állatvédelmet és a törvénymódosításra vonatkozó kezdeményezést, kérünk, kattints a kép alatti like-ra (jobb oldalt), és oszd meg a cikket, hogy minél többen értesüljenek róla. Köszönjük.