Kedvelj minket a Facebookon!

LÚZER 2. rész

Avagy "ETETNI KELL A BESTIÁT​!"

Az 1. rész itt olvasható: Avagy Kati és a kerek perec...

Kati tehát teljesen nyomorultul és lúzernek érezte magát. Tanácsra, valamire vagy valakire volt szüksége, aki megmondja majd neki a tutit. Úgy döntött, megkérdezi a "nagy öregeket", az öreg barátnőit a régi munkahelyről.

A "nagy öregek" magabiztosan ücsörögtek néhány boldog pluszkiló (és nem Kati "S-es" méretének kíséretében) és hangosakat, jókat nevetgéltek. Annyira bele voltak merülve a saját vicceikbe, történeteikbe, hogy harsányságukba Kati alig mert belevágni. Úgy érezte magát, mint a mesében amikor az egyszerű lány - aki egyébként elvarázsolt vagy elcserélt királylány- elmegy a hegy öregjeihez, akik egymást visszhangozva röhögcsélnek vidáman. Kati még mindig várt, de nem akart vége lenni a jókedvnek. Vett egy nagy levegőt és halkan megszólalt.

– Ti boldogok vagytok a férjeitekkel?

Hirtelen csönd lett, mintha egy késsuhintással vágta el volna valaki a nevetést. A vörösre, kidagadtra nevetett óriási szemek mind felé fordultak.

 

– Hát, Kati, nem egyszerű az élet, nem könnyű ám ez. El kell viselni sok mindent. Nem leányálom, sajnos – mondta az egyik.

– Na persze, hogy nem az! – Vágott bele a hangosabbik. Én a mostani férjemet a társkeresőn találtam, nagyon sok munka volt vele.

– Sok munka? Hogyan? – Kérdezte Kati meglepve.

– Katikám, képzeld el, ötven emberrel randiztam mire őt megtaláltam!

– Ötven? Jesszusom. – Soha nem csinálnám ezt.

– De hidd el, keresni kell. Nagy meló ez.

Erre a halkabbik is csak bólogatott és ismételte a másik után.

– Nagy munka bizony. El kell viselni ám rengeteg dolgot. Ez kemény munka  – folytatta, mint akinél megakadt a lemez.

– Képzeld, az én mostani férjemnek akkor 12 nője volt egyszerre, amikor engem megismert – vette vissza a szót a hangosabbik ismét nevetve, erős kezeivel mutatva a szám nagyságát.

– Tizenkettő, érted? Az utcán a munkások gratuláltak neki, mert két óránként jöttek hozzá a nők.

– Mi? Kérdezte ámuldozva Kati - és te szóba álltál vele?

– Igen, mert érdekelt.

– És most, most is ezt csinálja? – Kérdezte Kati már-már mesébe illő naivitással.

– Dehogy. Lenyugodott. Nem piszkáltam, mindig megnyugodott nálam, aztán egyszer ott maradt. Ezt igy kell csinálni. Komolyan – fejezte be nevetve, nagy büszkén, óriás melleit kitolva. – Meg kell fogni a pasit, érted?

– És tudod mit? Ezt hallgasd meg! - Folytatta. Volt az én fiatalkoromban egy játék, egy női magazin hirdette meg. Valami szuper varrógépet lehetett nyerni, akkoriban az igen nagy érték volt ám. Egy jó frappáns mondatot kellett beküldeni arról, hogy mivel lehet a legjobban megfogni a férfit.

 

– A férfit? Megfogni? – Ámuldozott Kati.

– Tényleg ez volt a feladat. Halál komolyan. Egy jó varrógép volt a főnyeremény. A barátnőm nyerte meg ezt az egészet. Tudod mi volt a mondat? Övé volt a legrövidebb és legfrappánsabb mondat, ami mindent vitt.

– Nem tudom. Mi volt az? – Kérdezte Kati ámulva, kikerekedett szemekkel.

– ETETNI KELL A BESTIÁT!

 

Harsány nevetésben törtek ki, és csak hahotáztak, hahotáztak tovább. Kati fülében még ma is visszhangzik a "nagy öregek" harsány, (nem "S-es" méretű) nevetése.

„Szegény férfiak!” – Gondolta. Ezek semmit sem tudnak arról, hogy mi van a háttérben. Mekkora lúzerek, hogy ezt mind beveszik! Beveszik. Kati másképp gondolta. Ő azóta is ábrándozik az álom pasiról, aki majd egyszer megpillantja őt, és minden sárkánnyal, boszorkánnyal, gonosz varázslóval megküzd érte, és örökre boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak... Mert hogy majd egyszer meghalnak, az biztos. Meghalnak. Biztos. Biztos meghalnak. Az biztos.